A legmostohább, legnehezebb napokban helytállva

Az események bebizonyították, hogy a váratlan helyzetek kihívásainak való megfelelés nem évszakok vagy esetleges feltételezések függvénye, hanem napjaink érzékeny valósága, amelyen csak jól szervezett, kellően felkészült kereteken belül tudunk felülkerekedni.

Mi, katonák a Haza szolgálatát széles körű feladatrendszerben értelmezzük, amelynek alapvetéseként a hon, a lakosság és az anyagi javak védelme jelenik meg, adott esetben a katasztrófahelyzetekben történő tisztes helytállásban testet öltve. Ahol a katonák hathatós segítségére szorul a lakosság, ott mindig komoly a helyzet. Fokozottan komoly, amikor nemcsak egy helyi, hanem egy földrajzi értelemben is kiterjedt probléma kezeléséről van szó, hiszen egy ilyen mérvű, akár árvízi vagy hóhelyzet alkalmával, ha a katona nem tud a végső helyzetekben megoldást találni, ha ő nem tud odajutni egy-egy elszigetelten veszteglő rászorulóhoz, higgyék el, akkor rajta kívül szinte senki. Tudja, legbelül tisztában van ezzel társadalmunk minden szegmense, mert ha nagy a baj, az első kérdések egyike mindig az, hogy „Hol vannak a katonák?". A mindennap embere megnyugvással veszi tudomásul − ha nem is nap mint nap megélve, de a bajban mindig számítva biztonságot nyújtó közelségére −, ha a magyar katonát a gátakon, a vörös iszap öntötte káoszban vagy akár a hófútta utakon látja. Mit is mondhatna mást az, aki elszakadva a külvilágtól, hosszú órákon át fagyoskodik, vagy az a bajba jutott beteg ember, akinek katonáink nyújtották a remélt segítséget?!

A Honvéd Vezérkar főnökeként büszkeséggel töltött el, hogy katonáink ismét esküjükhöz méltóan vették ki részüket a mentési feladatokban. A legmostohább, legnehezebb napokban helytállva erősítették azt a társadalmi bizalmat, amelyben a magyar honvéd, a Magyar Honvédség eszmeisége fogant és amelyben tovább élnie szabad.