Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lövészet és a katonaság összetartozik

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2016. február 18. 15:20

„A lövészet mint sportág és a katonaság összetartozik, nincsen az egyik a másik nélkül” – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 18-án, csütörtökön a fővárosban, a Magyar Sportlövők Szövetségének sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető − mint az olimpiai kvalifikációs győri, 10 méteres sportlövő Európa-bajnokság fővédnöke − elmondta: a lövészet a magyar kormány számára kiemelten fontos, hiszen az egyik legrégebbi sportágról van szó. A honvédség és a sportág kapcsolatáról szólva megjegyezte, hogy a minisztériumnak is fontos a katonák jó teljesítménye ezen a téren. Hozzátette, hogy nagy terveik is vannak, hiszen a jövőben – ha kell, akár járásonként – a sportszövetséggel közösen szeretnének kialakítani lövészklubokat, lőegyleteket, ahol gyakorolhatnak az érdeklődők.

1596009018

Dr. Simicskó István szólt arról is, hogy a sportágra jellemző: az egyes országok védelmi képességével, hadi technológiájával párhuzamosan fejlődött, ami azt jelzi, hogy fontos védelmi jelentősége is van. „Mi azt szeretnénk, hogy minél több sporteseményt hozzunk Magyarországra, hiszen van mit megmutatnunk, vannak kiváló sportolóink" – hangoztatta a miniszter.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Győrben február 22−28. között zajló sportlövő Eb a legutolsó olimpiai kvótaszerző esemény. A rendezvényt két helyszínen bonyolítják le, és összesen 47 ország 593 versenyzője képviselteti magát 20 versenyszámban. A magyar versenyzők eddig öt kvótát nyertek el az idei olimpiára, a sportvezetés 3-5 érmet, valamint egy újabb kvótát vár a mostani megmérettetéstől.

1596009018

Fotó: Rácz Tünde