Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédségben nincs és nem is lehet diszkrimináció

Szöveg: Fodor Endre |  2012. november 27. 12:11

Együttműködési megállapodást írt alá Hende Csaba honvédelmi miniszter és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke. Hende Csaba hangsúlyozta, a Magyar Honvédségben nincs és nem is lehet diszkrimináció, hiszen az a honvédség alapértékeit kérdőjelezné meg.

1595945441

A Magyarország kormánya és az ORÖ között létrejött keretmegállapodásban foglaltaknak megfelelően történt meg az együttműködési megállapodás aláírása a Honvédelmi Minisztériumban november 27-én.

Hende Csaba hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédségben – mint nemzeti intézményben – mindenki egyformán fontos feladatot lát el és egyforma megbecsülést érdemel. Az igazságosságra és a bajtársiasságra hívta fel a figyelmet az esélyegyenlőséggel kapcsolatban. Mindenkinek meg kell adni az őt megillető megbecsülést, tiszteletet, lehetőséget, ugyanakkor mindenkitől elvárva ugyanazt a teljesítményt, pontosságot, elkötelezettséget és csapatszellemet az „egy mindenkiért, mindenki egyért"  felfogás szellemében.

1595945441

A miniszter kiemelte: a Magyar Honvédségben nincs és nem is lehet diszkrimináció! Az a honvédség alapértékeit kérdőjelezné meg. Utalt azokra a kutatási eredményekre, amelyek alapján elmondható: a magyar társadalom körében mérhető cigányellenesség a honvédség szervezeteiben lényegesen kevésbé érhető tetten, ami az azonos értékű munkának, a testületi szellemiségnek köszönhető. A honvédség – szolgálva a közös haza ügyét − mindenkit vár a kötelékébe; Magyarország megújítása nem képzelhető el a Magyar Honvédség megújítása nélkül − szögezte le Hende Csaba.

Farkas Flórián megköszönte a honvédelmi tárcának az együttműködés megkötését, amely két pillérre épül, a képzésre és a foglalkoztatásra, s amely az Országos Roma Önkormányzat eddigi történetében egyedülálló.

1595945441

Fotók: Tóth László