Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A múlt és a jelen egybeforr

Szöveg: Tóth Andrea |  2015. április 22. 17:41

„E katonaünnep gyökerei évszázadokkal korábbra nyúlnak vissza. Neve, az alkalom, amihez kötődik többször is változott, de lényege megmaradt. Egy olyan nap, amikor a múlt és a jelen egyaránt szerephez jut. Tisztelettel emlékezünk jogelőd alakulatainkra, ugyanakkor a ma katonái is megmutathatják képességeiket” – e szavakkal köszöntötte Takács Attila dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka az alakulat katonáit a csapatünnep alkalmából rendezett ünnepi dandársorakozón, április 20-án.

1595991688

Az alakulat névadóját, Bocskai Istvánt 410 évvel ezelőtt ezen a napon, április 20-án választották fejedelemmé Szerencsen. A dandárparancsnok beszédében hangsúlyozta: a katonai szervezet számos átalakuláson ment át, de az állomány mindig képes volt ezekhez alkalmazkodni, áldozatokat hozni, tanulni, hogy megfeleljen az új kihívásoknak.

Az ünnepségen elismeréseket is átadtak. 

1595991689

A csapatünnep az immár hagyománynak számító fiatal tisztek konferenciájával folytatódott, amelynek célja, hogy az ifjú katonák képet kapjanak arról, milyen új kihívásokkal kell szembesülniük a katonai pályájukon.

A találkozón Takács Attila dandártábornok a Modernkori háborúk címmel tartott előadást, Drót László ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese az USA szárazföldi haderőfejlesztésének koncepciójáról, míg Kovács József ezredes, a dandár hódmezővásárhelyi helyőrségparancsnoka Oroszország haderőreformjáról és katonai stratégiájáról beszélt. Deák János, Végh Ferenc és Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredesek, a Magyar Honvédség korábbi parancsnokai és vezérkarfőnökei, illetve az alakulat korábbi parancsnokai pedig hasznos tanácsokkal látták el a fiatal tiszteket.

A nap folyamán a katonák sportversenyeken – crossfit, tollaslabda, sakk, szkander – mérhették össze erejüket és tudásukat.

1595991689

Fotó: Szalka Miklós őrvezető

Dokumentumok