Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A munkájuk a hobbijuk

Szöveg: Tóbiás-Ifju Tímea főhadnagy |  2017. december 19. 18:06

Közel 110 rendezvényen vettek részt, a tavalyi évhez képest 70 százalékkal több szerződéses katonát vonultattak be alapkiképzésre. A megyék között a legjobban teljesítők közé tartozik a fővárosban működő toborzó részleg.

1596042652

Érsok Béla őrnagy, a budapesti toborzó részleg vezetője több mint 16 éve, gyakorlatilag a katonai toborzás rendszerének megalakítása óta foglalkozik toborzással. Nagyapja is hivatásos katona volt, így Érsok őrnagy az ország egykori katonai kollégiumában, az egri „katkóban" kezdett el közelebbről megismerkedni a katonai pályával, majd 1996-ban a Kossuth Lajos Katonai Főiskola harckocsizó szakán végzett.

A tatai dandárnál kapta első beosztását, mint szakaszparancsnok, majd 1999-ben a Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolában volt szakoktató. Egy pályázat keltette fel érdeklődését a toborzás iránt 2001-ben, így került a Pest Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságra, mint beosztott toborzó tiszt. Később pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iroda megbízott irodavezetőjeként dolgozott, 2009-ben pedig a budapesti toborzó részleg vezetője lett.

1596042652

„A jó toborzónak a munkája egyben a hobbija is, hiszen az egyik legfontosabb, hogy a tapasztalatáról szeressen beszélgetni, átélt katonai élményeit hitelesen adja át az érdeklődőknek és pontosan tájékoztasson a katonai szolgálatvállalási és továbbtanulási lehetőségekről. Az élményszerű tájékoztatás és bemutató mindig megmarad az emberekben, a rendezvényeinkre mindig viszünk magunkkal repeszálló mellényt, amit fel is próbálhatnak, vagy a hatástalanított fegyvereket, melyeket kézbe vehetnek, az apróbb emléktárgyakat pedig haza vihetik, így később is eszükbe jutunk" – mondta Érsok őrnagy.

„A jövő évben szeretnénk elérni legalább az idei év eredményét a szerződéses toborzás területén, de célunk, hogy sokkal több önkéntes tartalékos katona érdeklődését keltsük fel a katonai pálya iránt és jelentkezzenek a honvédség állományába, ezen a területen fejlődnünk kell" – hangsúlyozta a részlegvezető.

1596042652

Érsok Béla őrnagy részlegvezetőként maga is aktívan kiveszi részét a toborzási feladatokból, hiszen három kollégájával együtt jár rendezvényekre. Horváth Tamás őrnagy toborzó főtiszt, aki 2 év kihagyás után 9 éve toborzó beosztást tölt be. Gyurik Alexandra hadnagy, mint az iroda legifjabb toborzója és Csuha Ádám törzsőrmester.
Gyurik Alexandra hadnagy, először önkéntes műveleti tartalékosként, majd később szerződéses katonaként került a budapesti toborzókhoz. Elmondása szerint az emberekkel való kommunikáció, a kapcsolatteremtés miatt jelentkezett erre a szakterületre. Az ő példája is azt mutatja, hogy átjárható a rendszer – önkéntes tartalékos jogviszonyból már nem egy alkalommal lépett át katona szerződéses állományba.

Csuha Ádám törzsőrmester, a részleg egyetlen altisztje büszkén említi, hogy az elmúlt három évben az MH KIKNYP állományában jelenleg szolgáló több szerződéses tisztet is ő „toborzott be" – ahogy ő mondja a honvédséghez, köztük kolléganőjét, Gyurik Alexandrát is.

1596042652
* * *

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság egyik legfontosabb feladata a Magyar Honvédség szerződéses- és önkéntes tartalékos állománnyal történő feltöltésének folyamatos biztosítása, a katonai toborzás. Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság alárendeltségébe tartozó, országos hatáskörű, ezredszintű szervezet, amely minden megyében biztosítja a Magyar Honvédség jelenlétét.
A katonai toborzók többek között népszerűsítik a Magyar Honvédséget, tájékoztatják az érdeklődőket a katonai továbbtanulási és szolgálatvállalási lehetőségeiről, a bekerülési feltételekről. Fesztiválokon, állásbörzéken, pályaválasztási kiállításokon és számos civil rendezvényen jelennek meg.

Katonai szolgálatra jelentkezni a személyes okmányokkal és végzettséget igazoló bizonyítványokkal együtt a megyeszékhelyeken működő irodákban lehet.

Fotó: a szerző felvételei és archív