Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szeretet a legfontosabb keresztényi érték

Szöveg: Snoj Péter |  2017. december 19. 17:16

„A szeretet a legfontosabb keresztényi érték: nem pusztán érzelem és érzés, hanem egyben tevékeny törődést is jelent” – emelte ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott Árvák Karácsonyán december 19-én.

1596042650

Karácsonyi díszbe öltözött kedden a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ díszterme az Árvák Karácsonya elnevezésű ünnepségen. A rendezvényen a szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák árváinak karácsonyát igyekszik szebbé varázsolni a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség, és 2002 óta minden évben megrendezik.

Az ünnepségen dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere köszöntötte a megjelenteket. „Az a legfontosabb, hogy ilyenkor megfogjuk egymás kezét, összejöjjünk, hiszen összetartozunk: összetartozik a honvédség mindenkivel, aki a haza védelmére felesküdött, bármilyen jogállású legyen is" – fogalmazott. Hozzátette: csak azok a nemzetek és közösségek maradhatnak meg korunk viharos megpróbáltatásai közepette, amelyek összetartozónak érzik magukat, és fontosnak érzik a másikat is.

1596042650

„A vendégszeretetről el ne feledkezzetek, mert ezáltal némelyek tudtuk nélkül, angyalokat vendégeltek meg" – idézte a Szentírást dr. Simicskó István. „Azt hiszem, hogy sok-sok angyal van ma itt közöttünk: azok a katonaárvák, akik itt ülnek velünk, és nyilván reménnyel, hittel, örömmel töltik meg lelküket és szívüket. Hiszen az advent, a várakozás arról szól, hogy mi, emberek ebben a rohanó világban egy pillanatra lassuljunk le, egy pillanatra forduljunk magunk, családtagjaink, szeretteink felé, és ezen keresztül is töltődjünk fel."

A karácsonyi ünnepség részeként az idei meglepetés műsor kezdetén Agárdi Szilvia művésznő énekelt, akinek előadását követően az újbudai Rock and Magic Akrobatikus Rock And Roll Egyesület táncosai kápráztatták el a közönséget. Az ünnepség végén a Kowalsky meg a Vega együttes egyedi, akusztikus felállásban adta elő legújabb, Kilenc című lemezük két zeneszámát. Az ünnepség zárásaként dr. Simicskó István és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök közösen adta át a minisztérium ajándékait a gyerekeknek.

1596042651


Fotó: Dévényi Veronika