Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO mi magunk vagyunk!

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2019. május 27. 14:57

Az észak-atlanti szövetség nem csak egy katonai szövetség, de egyben Magyarország sikerének is a záloga – mondta Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum NATO 20 kiállításának megnyitóján a Debreceni Egyetem aulájában május 27-én, hétfőn.

1599203454
„A NATO nem egy elvont katonai fogalom, hanem mi magunk vagyunk. Büszkének kell lenni arra a sikerre, amit a tagság jelent" – hangsúlyozta az államtitkár.

Felhívta a figyelmet, hogy a Magyarország tagságának 20, s a szervezet fennállásának 70 évét bemutató vándorkiállítás most abba a városba érkezett, amely a Bocskai lövészdandár központja. „Ez az a katonai alakulat, amely nagyon sokszor bizonyított a NATO különböző misszióiban, mint például Koszovóban és Afganisztánban. Ezek a műveletek jelentősen öregbítették Magyarország jó hírnevét a szövetségben" – mondta. „Ma már mindenki tudja a NATO-ban, és talán az egész világon, hogy a Magyar Honvédség egy valódi értékhozzáadó szereplője a NATO katonai szövetségének" – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

1599203454
Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese megtiszteltetésnek nevezte, hogy az oktatási intézmény helyt adhatott a kiállításnak, hiszen fontos, hogy a diákok szembesüljenek a magyar hősök munkájával. Ugyanakkor hasznos azért is, mert ez tovább mélyítheti a honvédség és az egyetem között fennálló jó kapcsolatot.

1599203454
Az egyetem aulájában kiállított képeken felidézik a szervezet kialakulásának történetét, a magyar csatlakozásra való felkészülést, illetve a tagság kezdetét és a missziós munkákat. A kiállítást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szervezte.

1599203454
Fotó: Tischler Zoltán