A nyári szünet utolsó táborát tartották a Petőfi laktanyában
Szöveg: Kovács Dániel | 2015. augusztus 30. 9:10Idén immár második alkalommal vehettek részt napközis táborban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál dolgozók gyerekei. Az élménydús ötnapos táborban húszan töltötték el a szünidő utolsó hetét.
A gyerekek az első napon ellátogattak a Hajógyári-sziget csúszdaparkjába, utána pedig a kutyák viselkedéséről és kommunikációjukról hallhattak előadást. Az interaktív foglalkozás során megtanulhatták, hogyan lehet nevelni a kutyákat és azt is, hogyan válhatnak felelős állattartóvá.
Kedden a Készenléti Rendőrségnél tett látogatást a csoport, ahol megismerkedhettek a rendőrök fegyvereivel és felszerelésével, sőt a járőrözés során alkalmazott lovakat is megnézhették a Mosonyi utcai Nemzeti Lovardában. A gyerekek itt egy patkolást is láthattak, majd meg is etethették a lovakat, sőt a bátrabbak fel is ülhettek rájuk. A táborozókat a nap végén a Maléter Pál Rendészzászlóalj is fogadta. A rendészek bemutatták fegyvereiket, ruházatukat, és a járőrözéshez használt gépjárműveiket is.
Szerdán folytatódott a fegyveres szervek látogatása, a napközisek a BRFK XIII. kerületi rendőrkapitányságán felpróbálhatták a rohamrendőrök felszerelését, délután pedig a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység bemutatóját szemlélhették meg.
A következő napon az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképző bázisát látogatták meg a táborozók, az ott látott technikai eszközök osztatlan sikert arattak a gyerekek körében.
A tábor zárónapján ügyességi játékokkal készültek a szervezők, végül a gyerekek rajzlapokon örökíthették meg a tábori élményeiket.
Fotó: a szerző felvételei