Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A segítségadásra mindig készen!

Szöveg: Takács József |  2013. május 30. 18:04

Egy közös célért mozdult meg ismét a Magyar Honvédség. Segíteni, hogy egy sérült mihamarabb, gyógyultan viszontláthassa szeretteit. Kevés ennél felemelőbb feladat létezik. Az önálló állami szállító képesség, rugalmasan és azonnal rendelkezésre tud állni, bármilyen kritikus élethelyzetben. A 0-24 órás MEDEVAC-szolgálat az év 365 napján mindig bevetésre készen várja a riasztást, hogy szükség esetén segítséggel tudjon szolgálni bajba került magyar állampolgároknak…

1595955022

Igaza volt annak, aki felismerte, hogy a világon mindenütt találkozhatunk magyarokkal. Különösen, ha szervezett rendezvényen vesz részt a Magyar Honvédség. Ám a legszentebb zarándoklat sem nyújthat védelmet balesetek és sajnálatos sérülések ellen.

Május 25-én délután 14:42-kor érkezett a riasztás a kecskeméti MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítórepülő századának MEDEVAC (azaz: egészségügyi kimenekítés, mentőrepülőgép) szolgálatához, hogy 26-án reggel 7 órakor legyen készen egy súlyos traumás sérült, egy nyugállományú alezredes hazaszállítására a franciaországi Lourdes repülőterén. Az idős sérült a katonai zarándoklat tagjaként hivatalos program keretében tartózkodott a Pireneusok lábánál fekvő zarándokhelyen.

A riasztást követően a MEDEVAC-szolgálat tagjai (műveleti koordinátorok, repülőműszakiak, orvosok, ápolók, repülőszemélyzetek, diszpécserek, diplomáciai engedély ügyintézők, meteorológusok, légiirányítók) kezdték meg összehangolt csapatmunkájukat.

1595955022

A zökkenőmentesen kialakított folyamatnak és információáramlásnak köszönhetően 26-án, az éjszaka közepén már fel is szállhatott a Magyar Honvédség egészségügyi mentésre felszerelt, átalakított szállító repülőgépe.
Furcsa, de mégis felemelő érzés Európa máskor oly sűrű légterén, a hétvégén, éjszaka, gyakorlatilag egyedül keresztülrepülni, hogy a sérültet időben felvéve, mihamarabb a magyarországi műtőbe és szakértő, gyógyító kezek közé juttassuk. Bizonyára a cél adott motivációt, hogy a sokszor kísértő álmosságot könnyedén legyűrhettük. A repülőgép kerekei a lourdes-i betoncsíkot közvetlenül napfelkelte előtt érték el és a gyors tankolást követően készen állt a csapat a beteg fogadására.

A repülőfedélzeten történt elhelyezést és orvosi ellátást, stabilizálást követően az egészségügyi csoport jelzésére indulhatott a kigurulás és a felszállás. Mintha az időjárás is tudta volna, hogy sietni kell, hiszen simogató hátszél röpítette „Ancsánkat" Magyarországra, ahol a Kecskemét környéki oly’ makacs, egész napos mogorva zivatarok is alábbhagytak a leszállás pár percére. Röviddel 12 óra után immár közúton folytathatta útját a traumás sérült a Honvédkórház műtőjéig. Biztosak vagyunk abban, hogy ha csak kis dologgal is, de hozzájárultunk az aggódó család öröméhez, a szeretett édesapa, nagypapa viszontlátásához.

1595955022

Egy közös célért mozdult meg ismét a Magyar Honvédség. Segíteni, hogy a sérült mihamarabb gyógyultan viszontláthassa szeretteit. Kevés ennél felemelőbb feladat létezik. Ebben az esetben is – mint már korábban számos más alkalommal – minden probléma nélkül a terveknek és a sérült speciális helyzetének megfelelően zökkenőmentesen történt.

Az önálló állami szállító képesség, rugalmasan és azonnal rendelkezésre tud állni, bármilyen kritikus élethelyzetben. A 0-24 órás MEDEVAC- szolgálat az év 365 napján mindig bevetésre készen várja a riasztást, hogy szükség esetén segítséggel tudjon szolgálni bajba került magyar állampolgároknak. A nemzeti szuverenitás alapja, alkotmányos kötelesség, hogy az ország önállóan képes legyen megoldani hasonló, vagy sajnos bizonyos esetekben ennél súlyosabb helyzeteket. A Magyar Honvédség szakemberei és szervezete, valamint szállító repülőgépei most és a jövőben is, mindig biztosítják ezt a megoldást.

Magyarország határain túlra utazók, az itthon maradó családtagok biztosnak lehetnek abban, hogy súlyos baj esetén vannak olyan emberek, katonák, akik azonnal indulnak értük. Segíteni. Legyen szó bármilyen rendkívüli helyzetről, katasztrófáról, minden határokon túlra utazónak biztosnak kell lennie, hogy hazája rendelkezik azokkal a képességekkel, amellyel szükség, felhatalmazás esetén haladéktalanul segítségére fognak indulni. Azért, hogy ez a képesség továbbra is fenntartható, folyamatosan fejleszthető lehessen, alakítja ki a kormány felhatalmazásával a Magyar Honvédség az Állami Légiszállító Flottát, ami mindig a megoldást szolgálja.

1595955023