Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szakadó eső sem állította meg a „portyázókat”

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető |  2014. szeptember 16. 11:42

Idén hatodik alkalommal vágtak neki a résztvevők a Bocskai Portya 2014 teljesítménytúra 40 és 70 kilométeres távjainak. A megmérettetést − mint minden évben − az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, a Debreceni Honvéd Sportegyesület és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör debreceni szervezete közösen rendezte meg.

1595979020

A hajnali órákban még

biztatónak tűnt az időjárás, de a rajtot követően azonnal elkezdett esni az eső. Ennek ellenére

225-en indultak el az MH 5. Bocskai István Lövészdandár sportpályájáról, hogy próbára

tegyék állóképességüket.

Az indulók között a katonák és más rendvédelmi szervek résztvevői

mellett jelen voltak a KatonaSuli diákjai és a Honvédelmi Kötelék-programban részt vevő civilek,

de a Debreceni Különleges Mentőszolgálattól és a NAV-tól is érkeztek résztvevők.

1595979020

A portya

Debrecen és Hajdúhadház térségében kijelölt útvonala nyolcvan százalékban földutakon

vezet, így meglehetősen barátságtalan, sáros terepen, szakadó esőben gyalogoltak a túrázók,

miközben katonai temető és emlékhelyek mellett is elhaladtak.

A 40 kilométeres távot Pálfi János

százados (MH Légijármű Javítóüzem) 4 óra 41 perc alatt, míg a 70 kilométeres távot Bökönyi

Zoltán 9 óra 38 perc alatt teljesítette, így ők könyvelhették el a legjobb időeredményt. A

teljesítménytúra igazi meglepetése azonban Jánosi István Timoteusz volt, aki 10 évesen a

legfiatalabb indulóként is sikeresen teljesítette édesapjával a 40 kilométeres távot.

1595979021

Fotó: facebook.com/Bocskai Portya