Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szakasz „összekovácsolása” befejeződött

Szöveg: Pavlik Péter hadnagy |  2015. július 6. 11:29

Szakaszszintű ellenőrző-felmérő foglalkozáson vettek részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóaljának katonái a közelmúltban.

1595997016

A zászlóalj egy kijelölt szakasza – a közel féléves kiképzési és felkészítési foglalkozásainak lezárásaként – harcászattal egybekötött éleslövészeten vett részt a dóci lőtéren. A lövészetet egyéni és kötelékfelkészítés előzte meg, amely során a tűzcsoportok és a rajok parancsnokai törekedtek arra, hogy a parancsnokságuk alá tartozó katonákból egy jól felkészített csapatot alakítsanak ki.

A szakasz parancsnokának és helyettesének az utóbbi időszakban az volt a feladata, hogy a rajok munkáját összehangolja, hiszen az együttműködés megszervezésére mindig nagy hangsúlyt kell fektetni. Annak érdekében, hogy a szakasz megfelelő szintre jusson el a komplex feladatok végrehajtása során, a katonák egy hétig folyamatos kiképzéseken vettek részt a helyőrségi gyakorlótereken. A foglalkozásokon az alegység begyakorolta az egymásra épülő harcfeladatokat, az összpontosítási körlet elfoglalásától kezdve egészen az előre megtervezett támadásig. Az összekovácsolás ideje alatt nagy hangsúlyt kapott a parancsnoki munka, amely során a beosztott parancsnokok gyakorolták a harcfeladatok megtervezését és megszervezését is.

1595997016

A kötelék lőgyakorlaton a szakasz három harcfeladatnak megfelelő éleslövészetet hajtott végre. A lövészetet a 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóaljhoz látogató szerb delegáció is megtekintette. A feladatokat a katonák a legjobb módon teljesítették, így a szakasz ezekre kiváló értékeléseket kapott, és a szerb fél is elismerően nyilatkozott a látottakról és a harceljárások alkalmazásáról.

Az eltelt fél év alatt a „15. szakasz" megfelelően összekovácsolódott és felkészült a hazai és a nemzetközi feladatokra.

1595997017