Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szentesi laktanyába látogatott a Békés megyei Védelmi Bizottság

Szöveg: Juhász László százados |  2013. október 10. 20:06

a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred laktanyájában tett látogatást a Békés megyei Védelmi Bizottság október 8-án. A látogatás célja a műszaki ezred, illetve az alakulattól a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerbe bevont technikai eszközök megismerése volt.

1595961312

A Magyar Honvédségnek, és ezen belül az 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednek is törvényben előírt kötelessége közreműködni az ország katasztrófavédelemmel összefüggő feladatainak végrehajtásában, a különböző típusú katasztrófák hatásai elleni védekezésben és a következmények felszámolásában. A rendszeren belül az ezred együttműködik a Békés és Csongrád megyei Védelmi Bizottságokkal, valamint az Alsó Tiszai és a Körös Vidéki Vízügyi Igazgatóságokkal.

A vendégek Hajdu Gábor tűzoltó alezredes, a Békés megyei Védelmi Bizottság titkára vezetésével érkeztek meg a laktanyába. Seres József őrnagy tájékoztatójában kitért az alakulat Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerben ellátott feladataiban, valamint beszélt a készenlétben álló és feladatvégrehajtásába bevonható különböző csoportokról.

1595961312

A bemutatón a védelmi bizottság tagjai megismerkedhettek azokkal az eszközökkel, amelyeket a szentesi műszaki katonák egy esetleges katasztrófavédelmi feladat során használnak. A búvár csoport csónakjai, felszerelései, a ponton hídelemek már több alkalommal bizonyították hasznosságukat, elsősorban az árvízi védekezések során. A PTSZ-M, közepes lánctalpas úszó gépkocsi nélkülözhetetlen eszköze a katasztrófák megelőzésének, felszámolásának. Kétéltű, terepjáró képessége kiváló, nem akadály előtte a sár, a víz, a hó. Ebben az évben nemcsak az árvízi védekezés során alkalmazták, hanem a rendkívüli téli időjárási körülmények okozta vészhelyzetben is. 

A vendégek a látogatás végén megtekintették az ezred csapatmúzeumát, ahol megismerkedhettek Szentes város katona múltjával, illetve a laktanya és a műszaki szakma történelmével. 

1595961312

Fotó: Kovács Dóra Eszter