Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szeretet ünnepére hangolva

Szöveg: Csordásné Nehéz Zsuzsanna százados |  2018. december 13. 9:22

Idén tizenegyedik alkalommal rendezte meg adventi koncertjét az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred a szentesi Református Nagytemplomban. A rendezvényen fellépett a Honvéd Férfikar, valamint az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrség Zenekar.

1599197205
A templomban megjelenteket Fehér Csaba önkéntes műveleti tartalékos őrnagy, református tábori lelkész köszöntötte. Beszélt az adventről, az ünnepekre való készülődésről és a várakozás időszakáról.

1599197205
A hangverseny első felében a Prima Primissima-díjas Honvéd Férfikar ünnepi előadását hallhatta a közönség – Riederauer Richárd karnagy vezetésével. Műsoruk a „crossover", „keresztező", többféle műfajt, stílust ötvöző zenei előadói felfogás jegyében született. Johann Sebastian Bach Magnificat című művét Nagy László Adrián átiratában, jazz stílusban adták elő. A repertoárjuk további darabjait is a „Másképp zenélünk" című nemrég kezdett, új irányzatuk jellemezte.

1599197205

A koncert második felében a Hódmezővásárhelyi Helyőrség Zenekar műsorát láthatták és hallhatták a résztvevők; vezényelt Kovács István őragy. Előadásukban egyaránt szerepeltek kortárs és klasszikus, külföldi és hazai előadóktól származó zeneművek. Legnagyobb sikere a már hagyományos karácsonyi dallamoknak volt, de ők is több feldolgozást is bemutattak.

1599197206

A koncert előtt és a két együttes fellépése közti szünetben Nagy János orgonaművész, Szentes város díszpolgára, címzetes zeneiskolai igazgató orgonajátékát hallhatta a közönség.

1599197206
Fotó: Baranyai István őrnagy