A szovjetek kivonulása a függetlenséget jelentette Magyarország számára

A megszállás kezdetén Magyarország helyzete speciális volt, mert a második világháborút lezáró béke szerint a szovjet csapatok magyarországi jelenléte az Ausztriában állomásozó erők számára biztosított összeköttetést. Az osztrák államszerződés megkötése és a szovjet csapatok 1955-ös kivonása után a azonban megmaradt Magyarországon a katonai jelenlét, sőt még növelték is a haderőt. Aztán az 1956-os forradalom idején újabb csapatok érkeztek az országba, megpecsételve ezzel a szabadságharc sorsát.
A szovjet csapatok itteni tartózkodását az 1957 májusában aláírt újabb egyezmény ugyan részben rendezte és a katonai erőt ideiglenesen Magyarországon állomásozó csapatoknak nevezték, de ez az ideiglenesség még évtizedekig tartott.

Mihail Gorbacsov, a Szovjet Kommunista Párt főtitkára már 1988 decemberében a szovjet haderő csökkentését jelentette be az akkori Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia és Magyarország területén. Horn Gyula akkori magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter 1990. március 10-én írta alá Moszkvában azt az egyezményt, amely szerint a szovjet hadsereg 1991. június 30-ig kivonja Magyarországról a teljes személyi állományt és a szovjet állampolgárságú civileket, illetve elszállítja a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. Két nappal később Hajmáskérről egy szovjet harckocsizó alakulat indult útnak, így kezdődött a szovjet csapatok kivonása, amely végül a szerződésben rögzített határidőnél előbb teljesült.

Az utolsó, szovjet katonákat szállító vonat 1991. június 16-án Záhonynál hagyta el az országot, az utolsó orosz katona pedig június 19-én lépte át a határt – mondta az altábornagy, hozzátéve, hogy a konferencián a magyar álláspont mellett – a külföldi előadóknak köszönhetően – a román és a német helyzetet is megismerhetik az érdeklődők.

A konferencián mások mellett felszólalt dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka, aki a Magyar Néphadsereg szárazföldi haderejének meghatározó fegyverzeti változásairól tartott előadást. Elmondta például, hogy az ötvenes évek elején, miután eldőlt, hogy a hadsereg csak és kizárólag szovjet fegyvereket szerez be, egy majdnem 10 millió dollár értékű szerződést kötöttek, amiért használt fegyvereket kaptak. Ugyanakkor a magyar fegyvergyártás profitált a szerződésből, hiszen bizonyos lőszerek és fegyverek gyártása helyben történhetett.

Horváth Csaba ezredes, a HM HIM parancsnokhelyettese „A varsói szerződés első évei a NATO-doktrínák tükrében" című előadásában arról beszélt, hogy az Egyesült Államok hadvezetése a totális háborúval számolt, ezért ehhez igazította a légierőt is, például új bombázót állított hadrendbe. Az elsődleges cél például Európában a kommunizmus feltartóztatása volt. Ezért a NATO-tagok igyekeztek „harapófogóba" szorítani a szovjet érdekszférát, elrettentő atomarzenált felhalmozni, és megerősítették a szárazföldi csapatokat, hogy képesek legyenek feltartóztatni a Vörös Hadsereget, amíg az USA akcióba lendül.

A rendezvény végén bemutatták a Kovács Vilmos és Horváth Miklós nyugállományú ezredes, egyetemi oktató által írt kötetet, amely Magyarország az atomháború árnyékában címmel, a Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg. A könyvbemutatón dr. Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a kötet előreláthatóan igazán sikeres lesz, hiszen már most is nagy az érdeklődés iránta. Ez nem is csoda, hiszen a történelem egy olyan fehér foltját „színezi ki", amelyről eddig csak nagyon keveset lehetett tudni. A kiadó egyébként küldetésének érzi, hogy felkarolja azokat a szerzőket, akik ezeket a kevéssé ismert történelmi időszakokat kutatják. A kötet 203 fényképet, 26 térképet és 14 táblázatot tartalmaz – tette hozzá Bozsonyi Károly. 

Borsits László nyugállományú altábornagy méltatásában elmondta: a kötet az 1945 és 1991 közötti 46 éves időszakot öleli fel. Ennek az időszaknak az elején, a ’40-es évek legvégén és az ötvenes évek kezdetén létrejött a NATO és a Varsói Szerződés, vagyis kialakult a nyugati és a keleti tömb, amelyek magukba tömörítették az öt atomhatalmat: az Egyesült Államokat, a Szovjetuniót, Nagy-Britanniát, Franciaországot és Kínát. Az ötvenes évek második felétől reális veszély volt a tömegpusztító fegyverek bevetése, és nem sokkal később a magyar katonai vezetés is tájékoztatást kapott arról, hogy az országban is tárolni fognak atomfegyvereket. Valószínűleg a hatvanas évek közepén helyezték el az első atomtölteteket Magyarországon; igaz, ezek soha nem kerültek a Magyar Néphadsereg kezelésébe, végig szovjet tulajdonban maradtak.

A könyvben szerepelnek a NATO és a Varsói Szerződés doktrínái, s feltárulnak az atomfegyverekkel kapcsolatos elképzeléseik, illetve a rendelkezésre álló technikai eszközök, fegyverek is. A kötet mellékletében, egy DVD-n korabeli térképeket, adatokat és dokumentumokat találhatnak az érdeklődők – mondta a nyugállományú altábornagy.

A két szerzővel készített interjúból kiderült, hogy az ezer példányban kiadott kötetben feldolgozták a Varsói Szerződés dokumentumait, sőt ezeket a mellékelt DVD-n is megosztották. A megjelenés előtt 10 éves kutatást végző szerző, Horváth Miklós elmondta: a központi irattárban fellelhető dokumentumok alapján egy olyan kép rajzolódott ki, amiről eddig csak nagyon keveset lehetett tudni. Például most már egyértelmű, hogy miközben a NATO-t és a Varsói Szerződést is védelmi együttműködésnek titulálták, valójában támadó feladatokra készültek mindkét oldalon. A könyvben szerepelnek azok az adatok, amelyek egy esetleges atomháborúra való felkészüléssel függnek össze, sőt azok az amerikai atomcéllisták is, amelyeken magyar települések is megtalálhatóak. A szovjet elemzők feltehetően ismerték az amerikaiak Magyarországgal kapcsolatos terveit, mert 1963-ban kiszámolták, hogy egy összesen 3,8 megatonna értékű, de több atomcsapásból álló támadással milyen veszteségeket szenvedne el az ország. „Egyértelmű, hogy Magyarország már egy ilyen, idézőjelben kis hatóerő esetében is abszolút működésképtelenné válik, alig marad olyan terület, amelyik nem szennyezett" – tette hozzá, azzal együtt, hogy a szovjet elemzők ebben az esetben 1-1,5 millió halottal számoltak. Az ország vezetése tisztában volt a tényekkel, sőt azt is kiszámolták, hogy egy esetleges atomcsapás során a magyar polgároknak csak a felét tudnák megvédeni, a többi ember valószínűleg meghalna.

Kovács Vilmos szerint a hidegháború időszakában, az atomfegyverek elterjedésével egyértelművé vált, hogy a hátország civil lakóit nem lehet teljes mértékben megvédeni, és háború esetén komoly veszteségekkel kell számolni. Ugyanakkor teljesen pontos számításokat nem tudtak készíteni, hiszen az atomcsapás másodlagos és harmadlagos (a sugárzással összefüggő) pusztításával kapcsolatban nem léteztek pontos adatok. „A háború ilyen jellegű eszkalálódása kizárta volna annak lehetőségét, hogy itt, Magyarországon hosszabb ideig lehessen élni" – hangsúlyozta.

A könyvben felsorakoztatott adatok valószínűleg sokakat megdöbbentenek majd, hiszen azt eddig is tudni lehetett, hogy a szemben álló felek készültek az atomháborúra, de, hogy ilyen szinten megtervezték azt, például konkrét magyar városok célként való megjelölésével, már kevesek által ismert tény – mondta az ezredes.

Fotó: Rácz Tünde