Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tízezredik ugrás…

Szöveg: Takács Vivien |  2019. május 25. 7:25

Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós, a Magyar Honvédség Ejtőernyős Válogatottjának tagja május 23-án megugrotta tízezredik ejtőernyős ugrását Szolnok-Szandaszőlősön.

1599203288
„A válogatott tagjaival ugrottam 2700 méterről egy szabadeső formaugrást, amely nekem egyben a tízezredik ugrásom volt" – mesélte Asztalos István hozzátéve: ő a negyedik Magyarországon, akinek sikerült ezt az ugrásszámot elérnie.

Elárulta, 1980-ban ugrott először. „Amikor tizenhat éves kamaszként az ejtőernyős sportnál ragadtam és később a válogatott tagja lettem, évi ötszázat ugrottunk. Majd hivatásos katonaként évi háromszáz ugrást tudtam teljesíteni. Most, hogy nyugdíjas vagyok és nagyrészt csak versenyzem ez a szám lecsökkent évi százötvenre" – avatott be minket a részletekbe Asztalos zászlós, aki 1987 óta a Magyar Honvédség Ejtőernyős Válogatottjának tagja. A csapat csak a célbaugrás versenyszámban versenyez.

1599203288

A válogatott sose volt még olyan sikeres, mint az elmúlt három évben. „Az elmúlt három katonai világbajnokságról mindig éremmel a nyakunkban tértünk haza. A tavalyi, Szolnokon megrendezett 42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokságon a dobogó harmadik fokára ugrottunk" – mesélte büszkén a zászlós, aki a válogatott mellett a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület tagja is.

Megtudtuk azt is, hogy idén tizenhárom versenyre készül. A legfontosabb októberben lesz, akkor rendezik meg ugyanis Kínában a katonai világjátékokat.

1599203288

„Az ugrás során a legnagyobb kihívás abban rejlik, hogy a szélerősséget megfelelően tudjuk megítélni. Ezenkívül rendkívül fontos, hogy az ugrónak kitűnő fizikai állapota, stressztűrőképessége, és kiváló koncentráló képessége legyen" – tudtuk meg egy jó ugró ismérveit a zászlóstól, aki elárulta azt is, hogy felszálláskor közel tizenöt kilogramm plusz súly van rajtuk.

„Nem múlt el nyomtalanul az a közel negyven év amióta ezt a sportot űzöm. Sajnos akad néhány egészségügyi problémám, de amíg ott tudok lenni az élbolyban, addig folytatom" – zárta beszélgetésünket Asztalos István.

1599203288

A tízezredik ugrásról készült videó (a képre kattintva indul)

Fotó: Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós saját gyűjteménye és Kollár Gábor százados