Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A változások éve – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. március 6. 11:02

Mozgalmas, feladatokkal és fejlesztésekkel zsúfolt év elé néz mind az MH 86. Szolnok Helikopterbázis, mind a szállítóhelikopter-zászlóalj. Ami nem változik: a csapatmunka, a szoros együttműködés és persze a repülés iránt érzett szerelem…

1596009923
Reményeink szerint 2016-ban megérkezik a két Eurocopter AS350B Ecureuil könnyű kiképző-helikopter, amelyek segítségével újraindítható az 1998-ban megszakadt helikoptervezető kiképzésünk. Az oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködve zajlana: ők biztosítanák számunkra az elméleti felkészítést, mi pedig a gyakorlati képzést hajtanánk végre. A vizsgák után kerülhetnek majd a hajózók a közepes kategóriára, azaz a Mi–8-as és a Mi–17-es típusokra. Ez utóbbiból 4+1 helikopter nagyjavítására írtak ki pályázatot, de az átfutási idő miatt leghamarabb csak 2017-ben lehet velük számolni – mondta el Bali Tamás alezredes, a helikopterbázis parancsnokhelyettese.

– Szintén fejlesztés várható a könnyű kiképző repülőgépeknél: típusváltás előtt állunk. A vegyes kiképzőrepülő-század Jak–52-eseinek üzemképességi mutatói már nem megfelelőek, így szükséges lett kiváltásuk. A közbeszerzési eljárás folyamatban van, és ha időben megköttetik a szerződés, akár már 2016-ban megérkezhetnek az új repülőgépek, melyek szintén a leendő katonairepülőgép-vezetők kiképzését segítik majd.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin március 11-én, pénteken megjelenő számában!)

Címkékpályázat