Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vér ma még nem helyettesíthető

Szöveg: Takács Vivien |  2014. december 2. 7:19

Balog Zoltán miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztérium vezetője által adományozott Pro Vita díjat vehetett át az élet mentésében tanúsított példamutató magatartása elismeréseként dr. Isaszegi János nyugállományú mérnök vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó megbízott vezetője november 28-án Keszthelyen, a véradók napja alkalmából rendezett országos központi ünnepségen.

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat vezetőinek felterjesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője úgy ítélte meg, hogy a nyugállományú vezérőrnagyot a száznál több önkéntes és térítésmentes véradásainak száma alapján elismerésként „Az életért" díjjal tünteti ki. „Amikor október elején a kitüntetési felterjesztést készítették, még 103-szoros véradó voltam, a díjat pedig már 104-szeres véradóként vehettem át, az október 13-án a Karolina úti vérellátóban tett látogatás eredményeként" − mondta el a honvedelem.hu-nak Isaszegi János.

1595983596

A véradók napi központi ünnepségen a Pro Vita díjak átadásán túl köszöntötték a véradást szervező, illetve a véradókat támogató szervezeteket is. Isaszegi tábornok elmondta: az évtizedek óta közismert, hogy a Magyar Honvédség mindig az elsők között szerepel, amikor véradásról van szó. Akkor is, amikor még a sorkatonák is aktív véradók voltak, illetve ma is, amikor a szerződéses katonák is nagy számban jelentkeznek egy-egy véradáskor az alakulataiknál.

A véradók napja alkalmából rendezett idei ünnepségen a véradásokat aktívan szervezők között elismerték és köszöntötték a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredet, míg a véradások támogatásáért elismertek között szerepelt a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ és a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred is.

1595983596

„Nagyon büszke voltam a Pro Vita díj átvételén túl arra is, hogy a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat a Magyar Honvédséget is elismerte a véradások szervezésében és a véradások támogatásában" − mondta a nyugállományú vezérőrnagy.

Isaszegi tábornok 1977-től, katonai szolgálatának kezdete óta folyamatosan, évente több alkalommal ad vért. Mint elmondta, náluk ez családi hagyomány, hiszen édesapja is a rendszeres véradók közé tartozott, öccse is sokszoros véradó. A véradások gyakoriságát és számát a katonáknál jelentősen befolyásolja a missziós távollétek időszaka, hiszen ilyenkor a hazaérkezés után rendszerint ki kell várni az egy évet az újabb véradásig, amíg a missziós betegségek megelőzéseként szedett előírt gyógyszerek hatása már nem jelentkezik a katona szervezetében.

„Ez nem számháború, hogy kinek van száz, kinek van százhúsz, vagy kinek van ötvenöt véradása, mert minden véradás nagyon szükséges" – hangsúlyozta Isaszegi János, hozzátéve: a vér nélkül nem tudunk létezni, s a vér az, ami ma még semmivel sem helyettesíthető. Azaz elengedhetetlen, hogy aki egészséges és megfelel a követelményeknek, éljen a mások megsegítésének lehetőségével, adjon vért! Egy egészséges felnőtt általában háromhavonta adhat vért. „Öröm volt hallani a központi véradó ünnepségen, hogy 2014-ben 47 ezerrel bővült a véradók köre!" − tette hozzá a tábornok.

1595983597