Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fiktív katonák ezrei után fizetnek zsoldot Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 2. 8:25

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök fogadkozott, hogy kormánya fokozni fogja a korrupció elleni küzdelmet, miután egy vizsgálat felfedte, hogy a költségvetés legalább ötvenezer olyan katonának folyósít fizetést, aki valójában nem létezik – jelentette december 1-én, hétfőn a Washington Post napilap.

Mint az elnöki hivatal bagdadi közleményéből kiderül, az ötvenezer „fiktív" katona négy hadosztály létszámának felel meg. A miniszterelnök vasárnap a parlamentben felszólalva hangsúlyozta, hogy ez a szám nem végleges, tovább növekedhet. A „szellemkatonák" évente legkevesebb 380 millió dollárjába kerülnek a költségvetésnek.

A vizsgálat a legutóbbi zsoldfizetésekkel kapcsolatban indult meg – közölte Rafid Dzsabúri kormányszóvivő. Ennek során szigorúan ellenőrizték, hogy csak a hadsereg tényleges katonái kapjanak fizetést.

A katonák felpanaszolják, hogy járandóságuk rendszertelenül érkezik meg: legutóbbi zsoldjukat két hónapos késéssel kapták kézhez, aminek okát nem közölték velük.

Egy régóta szolgáló tiszt szerint az iraki hadseregben két bevált módja van a fizetés „javításának". Minden tisztnek öt testőr jár. Sokan azonban megelégszenek kettővel, és a három betöltetlen állás után járó zsoldot zsebre teszik.

A másik, ennél kiterjedtebb csalás a dandárok szintjén zajlik: a parancsnokok rendszeresen harminc-negyven olyan katonát hagynak a zsoldlistán, aki ténylegesen nincs szolgálatban vagy egyáltalán nem is létezik.

A fenti tiszt szerint a dandárparancsnokoknak kenőpénzt kell fizetniük feletteseiknek, ha posztjukon akarnak maradni. Sok katonát, aki a harcokban elesik, nem tüntetnek fel a veszteséglistán, hogy a zsoldját továbbra is fel lehessen venni.

Az Egyesült Államok dollármilliárdokat fektetett be az iraki hadsereg felépítésébe és kiképzésébe. Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet offenzívájának júniusi kezdete óta napvilágra kerültek a kormányhadsereg súlyos hiányosságai. Sok alakulat teljesen összeomlott.

A szeptember óta hivatalában lévő Haider al-Abádi több parancsnokot felmentett vagy nyugdíjazott. Szóvivője szerint a miniszterelnök elszánta magát arra, hogy felszámolja az elődje, Núri al-Máliki alatt elharapózott korrupciót és kliensrendszert, nemcsak a hadseregben, hanem az állam minden szintjén.