A vereség küszöbén – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A nyugati hadszíntéren kialakult patthelyzet felszámolásával összefüggésben már 1915 elején szóba került a brit és a francia katonai vezetésben a Balkán-félszigeten indítandó offenzíva ötlete. Ugyanakkor már maga a felvetés is heves vitát gerjesztett. Egyesek szerint a délkelet-európai szerepvállalás az antanthoz történő csatlakozásra ösztökélheti a térségbeli országokat, erre válaszul a németek kénytelenek lesznek csapatokat átirányítani a Balkánra nyugatról, ami az utóbbi hadszíntéren végre meghozhatja az áhított áttörést. Mások viszont csak az erők felesleges megosztását látták a félszigeten végrehajtandó vállalkozásban.

A vitából végül a hadművelet támogatói kerültek ki győztesen, így 1915 októberében a görögországi Szaloniki kikötőjéből megindult a támadás. Az offenzíva fő indoka ekkor már Szerbia megsegítése volt, de ezzel addigra már elkésett az antant. Mindazonáltal a kiépített hídfőállást nem adták fel; azt a központi hatalmak oldalán hadba lépő Bulgária elleni műveletekhez használták fel. A Balkán vitathatatlanul mellékhadszíntérnek minősült, és a szemben álló felek ennek megfelelően is kezelték. Az antant és a központi hatalmak is leginkább azért tartották fontosnak a délkelet-európai jelenlétüket, hogy ezzel bizonyos számú ellenséges hadosztályt távol tartsanak a fontosabb hadszínterektől, mindenekelőtt a nyugatitól.

Az idő előrehaladtával ugyanakkor az antant egyre nagyobb erőket összpontosított Szaloniki térségében: francia és brit egységek mellett a szerb hadsereg maradványait, továbbá olasz, román és görög csapatokat. Az utóbbiakat azután, hogy ellenfelei 1917 júniusában eltávolították a hatalomból a németbarát I. Konstantin királyt. A németek mindeközben éppen ellenkezőleg cselekedtek: fokozatosan kivonták katonáikat a hadszíntérről, így szinte kizárólag a bolgár haderő feladata lett az antant lekötése. 1918 szeptemberéig ez sikerült is.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 14-én megjelent számában!