Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vonat nem vár

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2013. május 20. 7:23

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei vasúti szállítással Kecskemétre települtek át, hogy felkészüljenek a NEWFIP (NATINADS) 2013 Ramstein Guard 8 magyar, szlovén többnemzeti elektronikai hadviselési gyakorlatra. Az egyhetes előkészítő időszak és maga a gyakorlat természetesen az augusztusban esedékes légvédelmirakéta-éleslövészetre való felkészülés szempontjából sem elhanyagolható jelentőségű.

1595954439

A Rába-parti város alakulatának kiképzési tevékenységét tekintve megállapítható, hogy rendkívül intenzív időszak a mostani, mivel jelenleg is tart a Magyar Honvédség kettes számú zászlóaljharccsoportjának NATO CREVAL ellenőrzésére, aminek légvédelmi rakétamodulját a győriek MISTRAL-szakasza biztosítja. A skarlátpiros barettsapkás honvédek egy része tehát már hetek óta Várpalotán állomásozik, a NEWFIP-gyakorlatban részt vevő, közel százharminc fős állomány pedig május 12-én, vasárnap kelt útra Bács-Kiskun megye székhelyére.

A Kecskemétre indulók hónapok óta tartó elméleti és gyakorlati felkészítésen vannak túl, amely magában foglalta az alapozó tantermi foglalkozások mellett a valós harci helyzetet szimuláló tűzirányítási gyakorlásokat is. A likócsi laktanyában tartott kiképzést követően a technikai eszközök felkészítésén, valamint az egyéni felszerelések összeállításán volt a sor, míg az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra történő áttelepülést megelőző utolsó momentum az ezred zárt telephelyén tartott technika szemle volt.

1595954439

Az 1. légvédelmi rakétaosztály, a 2. légvédelmi rakétaosztály, a vezetési zászlóalj érintett állományát, valamint a gyakorlat sikeres teljesítéséhez szükséges több mint félszáz tételt számláló műszaki apparátust Könczöl Ferenc alezredes is megtekintette. A parancsnokhelyettes úgy fogalmazott, a katonáktól elvárja az otthon tanultak minél hatékonyabb alkalmazását, a lehető legmagasabb koncentrációt, illetve fegyelmezett végrehajtást.

Az elektronikai hadviselés viszonyai között – harcászati repülő, légvédelmi rakéta- és radaralegységek részvételével – valós repüléssel egybekötött, harcászati szintű légvédelmi rendszergyakorlat május 20-án veszi kezdetét.

1595954440

Fotók: Kovács Ferenc mérnök ezredes és Törőcsik Krisztina

Címkéklégvédelem