Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A zene nyelvén toborozni

Szöveg: Takács-Tóth Andrea |  2016. április 29. 19:35

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara felkérést kapott a Filharmónia Magyarország Koncertszervező Nonprofit Kft.-től, hogy adjon koncerteket az általuk szervezett ifjúsági hangversenysorozat keretében. A zenekar örömmel tett eleget a felkérésnek.

1596012652

A katonazenészek még márciusban indultak útnak, hogy a zene nyelvén népszerűsítsék a katonai hivatást Hajdú-Bihar megye nagyobb településeinek oktatási és közművelődési intézményeiben. A Filharmónia ifjúsági koncertjein évente mintegy 250 gyermek számára biztosítanak interaktív zenei élményt.

A 14 helyszínből álló hajdú-bihari sorozat „Hang-Erőd" címet viselő koncertjei egy képzeletbeli erőd falai között, különleges zenés utazás keretében vezetik körbe a gyerekeket. Pál István őrnagy, a zenekar karmestere szerint mély nyomot hagy a fiatalokban az egyenruhásokkal való találkozás, hiszen a katonai kultúra egy fontos szeletével ismerkednek meg.

A koncertsorozat repertoárján a katonaindulók mellett – többek között – Kodály Zoltán Háry János toborzója, az „A csitári hegyek alatt" és jól ismert mesezenék is felcsendülnek. A hangverseny teljesen interaktív, a gyerekek menetelnek és együtt énekelnek a katonákkal. A zene mellett fegyverzeti bemutató is várja az érdeklődőket a rendezvény helyszínein.

1596012652

Fotó: Szalka Miklós őrvezető