Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Adventi koncert Nyíregyházán

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2016. december 22. 20:28

Több százan hallgatták meg a napokban a Debrecen Helyőrségi Zenekar adventi koncertjét Nyíregyházán. Az immár hagyományos év végi esemény – amit negyedik alkalommal rendeztek meg a szabolcsi megyeszékhelyen – Kéler Béla Soldatenleben című művével kezdődött.

1596024977

Nyíregyháza város nevében Halkóné dr. Rudolf Éva képviselő köszöntötte a résztvevőket. . „Nyíregyháza büszke az egyenruhásaira, a katonákra, a rendőrökre és a katasztrófavédelemben dolgozókra. Ez a mai koncert is a Bocskai-dandár és a város kiváló együttműködését példázza. Összehozott bennünket az adventi várakozásban" – mondta.

1596024977

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka hangsúlyozta: „Az alakulat életében különösen fontos, hogy újra itt lehetünk, bár már nincs állandó alakulata Nyíregyházának, ennek ellenére szívesen látnak itt bennünket. Hagyománya van annak, ahogy a város viseltetik egyenruhásai iránt. Az ötös dandár katonái kitűnő munkát végeznek a határon és határainkon kívül egyaránt. Ilyen kitűnő munkát végez a zenekar is. Többször hallottam már őket, kiváló színvonalon, örömből játszanak."

1596024977

A zenekar, mint mindig, most is gondolt azokra a katonákra és rendőrökre, akik az ünnepek alatt nem lehetnek a szeretteikkel, mert a határon vagy a határokon túl teljesítenek szolgálatot. Nekik szólt a Republic: Erdő közepében járok című slágere Gellén Fanni és Szabó Barna törzsőrmester előadásában. A zene alatt a közönség a kivetített fotókon keresztül láthatta a határon szolgáló katonák mindennapjait és áldozatos munkáját.

1596024978

A repertoárban számos műfaj megmutatkozott, de – tisztelegve a város katonai hagyományai előtt – a koncert rendhagyó módon katonaindulóval, Lehár Ferenc Szamos menti indulójával zárult. Az igazi meglepetés ezután következett, Pál István őrnagy, a Debrecen Helyőrségi Zenekar karmestere átadta a karmesteri pálcát dr. Ruszin Romulusz dandártábornoknak, aki a IV. Honvéd kerületi indulót vezényelte a katonazenészeknek.

1596024978

A hangverseny végén dr. Ruszin Romulusz dandártábornok oklevelek és emléktárgyak átadásával fejezte ki köszönetét azoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik az elmúlt időszakban segítették és támogatták a Bocskai-dandár munkáját.

1596024978

Fotó: Szalka Miklós őrvezető