Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Altiszt képez altisztet

Szöveg: Szabóné Varga Erika zászlós |  2014. március 15. 12:54

A Magyar Honvédségben egyedülálló altiszti orientációs szakkiképzést szervezett és vezetett le a közelmúltban az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ. A kéthetes tanfolyam egyediségéről és az elért célokról a főszervezőt, Puskás Zoltán főtörzsőrmestert kérdeztük.

Mi volt a célja a tanfolyamnak?

A tanfolyam szervezésekor a NATO-ban már nem újszerű „altiszt képez altisztet" koncepciót vettem alapul, amely illeszkedik abba az elképzelésbe is, hogy a központ altisztjei a lehető legnagyobb létszámban, differenciáltan vegyenek részt a képzésen-kiképzésen. Így az első hét a metodikai felkészítés volt a kiképzők számára. A kiképzők a katonai szervezetnél régebben szolgáló, szakmai tapasztalattal bíró altisztek közül kerültek ki. Az „oktatók" megismerkedtek a tanulás törvényeivel és a kiképzés alapelveivel, prezentációs technikákat sajátítottak el, de szó volt arról is, hogyan lehet a hallgatóság figyelmét megtartani és interaktívvá tenni a tantermi foglalkozásokat annak érdekében, hogy valódi tanulás valósulhasson meg. A második héten a már felkészült „kiképzők" a megszerzett kompetenciák alkalmazásával megtartották foglalkozásaikat. A cél − hogy minőségi oktatást és nagyobb intenzitást érjünk el a közös munka során − a tanfolyamon megvalósult. Ezzel kapcsolatosan mind a kiképzők, mind pedig a hallgatók oldaláról pozitív visszajelzést kaptam.

1595968575
A tanfolyam célja a minőségi oktatás és a nagyobb intenzitás elérése

Miért volt fontos, hogy altisztek képezzenek altiszteket?

A modern hadszíntér multidimenziós. A katonákak a műveletek teljes spektrumában képesnek kell lennie feladatait megoldani, kezdve például a humanitárius segítségnyújtástól a közepes intenzitású fegyveres konfliktusig. A központ alaprendeltetéséből adódó feladatainak köszönhetően tevékenységünk főleg ebben a sokszereplős környezetben valósul meg. Ezért fontos, hogy több területen is − vallás, kultúra, országismeret, média, etika, jog − jól felkészülten induljunk útra, ismerve cselekedeteink következményeit. Azért altiszt képez altisztet, mert a saját szintünkön nekünk is képesnek kell lennünk bizonyos helyzetekben döntést hozni, amely esetleg kihat a stratégiai szintre is. Fontos megosztani egymással a már megszerzett tapasztalatokat és információkat, hiszen ezzel nagyban hozzájárulunk a szakmai fejlődésünkhöz, valamint a műveleti területen folyó misszió sikeréhez.

A kéthetes tanfolyam előszobája és előkészítője volt a CIMIC/PSYOPS alaptanfolyamnak, amelyen már kifejezetten csak a szakmai képességekről esik szó.