Amatőr régész

A második világháború Szolnok környéki harcainak még fel nem tárt részleteit kutatja Csiga János főtörzsőrmester. Elsősorban azokat a tárgyi bizonyítékokat keresi, amelyek igazolják, hogy 1944 őszén magyar katonák is harcoltak a lakóhelye, Kengyel község határában.

– A faluban lakó idős emberek mesélték úgy öt évvel ezelőtt, hogy volt egy „kis verekedés" akkortájt itt a közelben. Ennél többet azonban nem tudtak (vagy talán még nem akartak) mondani nekem arról, hogy mit is láttak valójában. Elhatároztam, hogy utánajárok a történteknek, de sem a könyvtárban, sem pedig a szolnoki levéltárban nem találtam arra utaló dokumentumot, hogy 1944 októberében és novemberében a környéken zajló harcokban magyar katonák is részt vettek volna. Az egyik kengyeli barátommal ezért határoztuk el, hogy végére járunk a mendemondáknak. Kimentünk arra a területre, ahol az öregek emlékei szerint az a bizonyos „kis verekedés" volt, s marokszám szedtük össze a lőszerhüvelyeket. Csak le kellett hajolnunk értük, a föld felszínén hevertek. Később arra is rájöttünk, hogyan kerülhettek oda: szántás közben az eke fordította ki a tárgyakat. Ettől kezdve pedig madarak módjára mi is barázdáról barázdára követtük a határban dolgozó traktorokat. Már több száz hektárt bebarangoltunk, sok katonai felszerelést és személyes tárgyat találtunk, de legjobban a földből előkerült magyar zubbonygomboknak, törött sáncszerszámoknak és fegyveralkatrészeknek örültünk. Ezek ugyanis akár helytörténeti jelentőségűek is lehetnek. Hiszen kézzelfogható bizonyítékként szolgálnak arra, hogy Kengyel határában nemcsak románok, németek és szovjetek harcoltak, hanem olyan magyar katonák is, akik a háború vége felé valószínűleg kisebb alegységekbe verődve próbálták tartani a frontot. Az igazi nagy siker persze az lenne, ha be is tudnánk azonosítani, hogy melyik csapattesttől szakadhattak el – idézte fel amatőr helytörténeti kutatásait az MH Béketámogató Kiképző Központ fegyverzettechnikus végzettségű kiképző altisztje.

Az idős emberekkel folytatott beszélgetések alkalmával néhány meglepő dologra is fény derült az évek során. Csiga főtörzsőrmesterék valószínűleg megtalálták például az egyik út mellett azt a helyet, ahová hat román katonát földeltek el a tanyasiak; amikor minden kétséget kizáróan meghatározzák majd a sír pontos helyét, annak koordinátáit átadják a hadisírgondozóknak. A környék átvizsgálása során néhány igazán meglepő tárgy is előkerül néha a föld alól.

– Úgy másfél éve például az egyik szántásban észrevettünk egy kis kerek fémdarabot. Miután óvatosan eltávolítottuk róla a földet, láttuk, hogy valamilyen régi pénz lehet. GPS segítségével meghatároztam a hely koordinátáit, és az érmét bevittem a szolnoki Damjanich János Múzeumba, ahol kiderült, hogy egy ezüst dénárt találtunk. Dr. Kertész Róbert régész elmondta: ismerik azt a helyet, ott hajdan egy Árpád-kori település volt, a pénz azokból az időkből származhat. Szintén a múzeumnak adtam át azt a római kori rézpénzt is, amit viszont a Derzsi-gátnál, egy vízelvezető csatornában fedeztünk fel. Ennek az érmének egyébként az érdekessége az, hogy elvileg nem lehetett volna ezen a környéken. A Római Birodalom határát védő limes ugyanis messze volt innen, ezért csak arra tudunk gondolni, hogy a tiszai réven átkelő valamelyik kereskedő veszíthette el – emlékezett vissza a különleges felfedezésekre az amatőr helytörténész.

Csiga főtörzsőrmester régészeti leletei restaurálás után a Damjanich-múzeumban lesznek láthatók, második világháborús relikviái pedig már évek óta szerepelnek azokon a kiállításokon, amelyeket a hadtörténelem egy-egy jelentős eseménye emlékére szoktak rendezni a munkahelyén.

Az MH Béketámogató Kiképző Központban a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány 34. császári-királyi sorgyalogezredének részeként egy katonai hagyományőrző alegység is „szolgál". A csoport vezetője Ladnai Bálint őrmester, tagjai: Gál Zoltán zászlós, Pallér Vilmos őrmester és természetesen Csiga János főtörzsőrmester.

– Tulajdonképpen a szakmámnak köszönhetően kerültem a csapatba, a fiúk ugyanis gyakran hozták hozzám javításra csütörtököt mondott puskáikat. Ezek fekete lőporos,
elöltöltős, kovás és csappantyús replikák, sok baj van velük. Mivel pedig a csataújrajátszásokban is gyakran elromlanak, megkértek a többiek, hogy fegyvermesterként kísérjem el őket a rendezvényekre. Megfertőzött ezeknek a történelmi játékoknak a hangulata, ezért én is bezupáltam. Minden évben ott vagyunk például az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának helyszínein, rendszeresen „harcolunk" Austerlitznél, Pákozd mellett, és nélkülünk talán már a szolnoki csata eseményeit sem idéznék fel. „Győznünk" viszont még egyszer sem sikerült, az egyenruhánk miatt ugyanis mindig a császáriak seregébe osztanak be minket. Egyébként valamennyien sorgyalogosként szolgálunk, és nem is akarunk rendfokozatot. Jól elvagyunk a pórnép közt.

A szerző felvételei és archív

Forrás: Magyar Honvéd 2016. február