Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai és magyar katonák az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztéséért

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2015. június 29. 15:51

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) Dózsa György úti objektumában tartották meg június 24-25. között, az Ohiói Nemzeti Gárda képviselői részvételével a Tartalék erők fejlesztése program soron következő munkacsoport-ülését .

A parancsnokság és jogelőd szervezete már 2010 óta együttműködik az Önkéntes Tartalékos Rendszer (ÖTR) létrehozása, majd pedig fejlesztése érdekében az Ohiói Nemzeti Gárdával. A későbbi együttműködést, valamint az ÖTR létrehozása során kialakított alapvető jellemzőket Vanyur Tibor ezredes, az MH HKNYP parancsnokának Ohio államban tett látogatása alapozta meg. Az amerikai katonákat először 2012-ben látta vendégül a parancsnokság, amikor megkezdődött az önkéntes tartalékosok feltöltése, az azóta eltelt évek tapasztalatai és a jó kapcsolat, valamint az ÖTR fejlesztésére létrehozott vezérkari munkacsoport soron következő ülése kiváló alkalmat teremtettek arra, hogy ismét eszmét cseréljen a két fél.

1595996488

A rendezvény első napjának reggelén Vanyur ezredes köszöntötte az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége Védelmi Együttműködési Irodájának vezetőjét és képviselőjét, Timothy Manning ezredest és Daniel Davis őrnagyot, illetve az Ohióból érkező delegáció tagjait: Joseph R. Gabriel alezredest és Matthew Zelnik alezredest, valamint a munkacsoportban résztvevőket és a parancsnokság berendelt állományát. Köszöntő beszédében elmondta, hogy fontosnak tartja az Önkéntes Tartalékos Rendszerrel kapcsolatos két nemzet közötti tapasztalatcserét, ezért kérte a résztvevőket, hogy legyenek aktívak és kérdezzenek egymástól. Ezután Mák András őrnagy, katonai igazgatási osztályvezető bemutatta a parancsnokság szervezeti felépítését, feladatait, majd beszélt a magyar ÖTR jelenlegi helyzetéről.

Az előadást követően Lajtay András őrnagy, hadműveleti és kiképzési osztályvezető-helyettes az amerikai katonáknak bemutatta a Katonai Okmánykezelő Irodát, megismerkedhettek a katonai okmánykészítés történetével, a személyi igazoló jegy készítésével, valamint megnézhették a különböző – Magyar Honvédségnél rendszeresített – igazolványokat.

A két nap folyamán a delegáció tagjai bemutatták az Ohio Nemzeti Gárda felépítését, beszéltek működéséről, majd ezt követően megkezdődött a program interaktív része, amikor is minden résztvevő kérdezhetett a két haderőnem – szárazföld, légierő – képviselőjétől.

1595996489

Joseph R. Gabriel alezredes elmondta, hogy alapvetően mindkét haderőnem tartalékos rendszere hasonlóan működik, a kiképzés terén lehetnek azonban eltérések. Megemlítette, hogy 6 évre kötnek szerződést az önként jelentkező 17. életévet betöltött tartalékos jelöltekkel, ezalatt a 6 év alatt – a tartalékos alapkiképzés után – évente 48 napos tényleges szolgálatra hívják be őket a folyamatos kiképzés biztosítása érdekében. A munkáltatók kompenzálásával kapcsolatos kérdésre Gabriel alezredes elmondta, hogy a munkáltatók nem kapnak kompenzációt a kiesett munkáért, mégis alkalmaznak olyan munkavállalót, aki csatlakozik a tartalékos rendszerhez. A katonai múlttal rendelkező munkavállaló foglalkoztatása a civil szférában a munkáltatónak azt jelenti, hogy megbízható, büntetlen előéletű munkavállalót alkalmaz, ezért örömmel keresik az önkéntes tartalékos munkavállalókat.

Az előadás sorozatot követően a látogatás keretében kulturális programot is szerveztek az amerikai katonáknak.

1595996489

Fotó: a szerző felvételei