Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Andalgó történelem

Szöveg: Barna Henrietta |  2013. május 5. 13:23

Az intézmény múzeumpedagógiai programjának keretein belül a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) már több éve rendez vártörténeti sétákat a Budai vár területén. Ezen séták alatt a résztvevők behatóan megismerkedhetnek a Budavári Palotával, valamint a Várnegyed területén található számos középkori, illetve 17–18. századi műemlékkel és középülettel.

A „korai nyár" beköszöntével újra benépesült a főváros egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága, a budai Várnegyed. Az ide látogatók – egyénileg vagy fakultatív programok keretében – igyekeznek megismerni a vár legfontosabb, legnevezetesebb és leglátványosabb részeit.

Ebben nyújt segítséget a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumpedagógiai osztálya: a HIM választható programjai között szerepelnek múzeumpedagógiai foglalkozások, fegyverbemutatók, hadirégészeti előadások, valamint vártörténeti séták is.

1595953565

„Vártörténeti sétáinkon a budai Várat járjuk végig, hadtörténeti, művészeti, építészeti és kultúrtörténeti szempontok alapján. Egy-egy sétán megnézzük többek között magát a várat, a történelmi lakónegyedet és panorámát, valamint a területen található számos műemléket" – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Jakusch Gabriella, a HM HIM Múzeumpedagógiai és Kiállítási Osztály osztályvezetője.

Hozzátette: jelenleg kétféle sétaútvonalból választhatnak a látogatók. Az úgynevezett „kis" vártörténeti sétán a résztvevők, a vár északi területét járják végig. Ezen útvonal megközelítőleg 500 méter hosszú, bejárása nagyjából 50-70 percet igényel. A sétára jelentkezők a múzeum kiállításait, és a múzeum környékének nevezetességeit tekinthetik meg – például az Anjou-bástyát, illetve az Esztergomi rondellát.

A másik útvonal a „nagy" vártörténeti séta megnevezést kapta, az útvonal csaknem a vár teljes területét lefedi. A mintegy 1400-1500 méteres távra vállalkozók megszemlélhetik a környék évszázados hagyatékát. Megtudhatják például, hogy hol található az országgyűlés várbeli épülete, valamint több szobor – Görgei, Hadik, Savoyai – titkait is kiderítik.

1595953565

„A sétákra leginkább általános iskolás és középiskolás hallgatók jönnek osztálykirándulás keretében. Őket általában előzetes bejelentkezés alapján fogadjuk. Rajtuk kívül még a nyugdíjasok és a családosok az állandó résztvevők. Ha előre meghirdetjük a rendezvényt, akkor általában 150-en is ellátogatnak hozzánk. Programjaink közül ez a séta az egyik legnépszerűbbnek számít" – emelte ki az osztályvezető.

Jakusch Gabriella elmondta azt is, hogy a múzeumban áprilisban egy új kezdeményezést indítottak útjára, az úgynevezett „a hónap műtárgya" programot.

„Ennek lényege, hogy azokból a neves tárgyakból, amelyeket a múzeumnak adományoztak, minden hónapban kiválasztunk egyet, amelyik megkapja ezt a tisztséget. Ezzel célunk, hogy népszerűsítsük a múzeum műtárgygyűjteményét " – tette hozzá.

A legelső ilyen „kitüntetésben" részesült műtárgy Barankay József százados Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érme volt, amelyet a százados családja az újratemetés alkalmából adományozott az intézménynek. Az érem azért számít a maga nemében egyedül állónak, mivel mindösszesen csak 23 katonának ítélték oda – többségüknek csak haláluk után.

1595953566


Fotó: archív