Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Arrabonások a Fertő-tó körül

Szöveg: Törőcsik Krisztina |  2013. június 6. 7:51

A Honvéd Arrabona Sportegyesület szervezésében először küzdötték le kerékpárral a Fertő-tó körüli 125 kilométeres távot a vállalkozó kedvű jelentkezők.

A katonákból és civilekből álló 34 fős csoport kevesebb mint 12 óra alatt teljesítette a távot. A résztvevők sokszínűségét nem csak foglalkozásuk és a koruk adta, hanem az indok is, ami miatt vállalkoztak a túrára. Volt, akit a versenyszellem motivált, mást a festői környezet vonzott, megint más a baráti beszélgetések miatt ült nyeregbe, és akadt, aki saját képességeinek fejlesztése és a határok kitolása miatt vállalta a kihívásokkal teli túrát.

1595955358

Az emelkedőkkel tarkított út teljesítését az időjárás sem segítette, igazi kihívást jelentett a majdnem egész idő alatt szemerkélő, áztató eső, az alacsony hőmérséklet és a fel-feltámadó szél.

A természet által nyújtott vizuális élmények mellett a résztvevők a turisztikai nevezetességek megismerésével bővíthették ismereteiket. A túra szervezője, Bozsóki Attila mérnök alezredes, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakéta Ezred parancsnokhelyettese gondoskodott az idegenvezetésről. 

1595955359

Fotó: Füsi Csaba zászlós

Címkéksport