Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Arról, ami összekapcsol: a hadseregen belül és kívül”

Szöveg: honvedelem.hu / uni-nke.hu |  2019. március 19. 15:39

A katonai szocializációról és integrációról volt szó azon a konferencián, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hadtörténelem, filozófia és kultúrtörténet tanszéke szervezett az egyetem Hungária körúti campusán.

https://www.uni-nke.hu/hirek/2019/03/12/arrol-ami-osszekapcsol-a-hadseregen-belul-es-kivul

A március 11-i konferenciát Csikány Tamás ezredes, a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője nyitotta meg, aki a téma fontosságára és aktualitására hívta fel a figyelmet. Az előadók közül Boda Mihály egyetemi docens azt hangsúlyozta, hogy a katonai szocializációt, és így a katonai integrációt is egy tágabb összefüggésben, a civil társadalom és a hadsereg közötti viszony összefüggésében kell értelmezni. Krizbai János nyugállományú ezredes, egyetemi docens a hadsereg belső, átlátható szervezeti rendjének a fontosságát emelte ki.

1599200309

A rendezvényen részleteiben is szó volt a hadsereg belső integrációs képességeiről, hangsúlyozva a megfelelő kommunikációs formák, szervezeti kultúrák és a vallási kultuszok jelentőségét.

Az előadásokat tartalmas beszélgetés követte, amelyen részt vettek a többi között a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Hadtudományi Társaság és a Magyar Honvédség Parancsnoksága különböző szakmai szerveinek képviselői.

1599200310

Szöveg: Boda Mihály
Fotó: Szilágyi Dénes