Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átadták a lengyel repülős emlékművet

Szöveg: Juhász László százados |  2013. szeptember 23. 12:09

A második világháborúban Szentes felett lelőtt lengyel repülősök emlékművét avatták fel szeptember 21-én az alföldi városban. Az átadási ünnepségen részt vett a Krzysztof Cur ezredes által vezetett lengyel küldöttség, valamint Nyers József mérnök ezredes, Szentes helyőrségparancsnoka.

1595960417

1944 augusztusa és októbere között zajlott le a varsói felkelés. A brit irányítással működő, lengyel katonákból álló különleges műveleti század hadianyagot és utánpótlást szállított a felkelőknek Olaszországból Lengyelországba. A bevetések első napján, augusztus 2-án éjjel a németek észlelték az egyik küldetéséről visszatérő négymotoros Halifax bombázót. A felszálló német vadászok a szentesi Tisza-híd közelében lelőtték a repülőt. A hétfős személyzetből öten ejtőernyővel el tudták hagyni a gépet, ők hadifogságba estek. A 24 esztendős Pawel Szejnowski és a 31 éves Jan Lewandowski életüket vesztették a zuhanásban. Nekik állított emléket a Brzózka Marek, Szegeden élő, lengyel gyökerekkel rendelkező szobrászművész alkotása.

Az avató ünnepségen Szirbik Imre, Szentes polgármestere a hagyományosan jó lengyel-magyar barátságról szólt, majd kiemelte: a városában már két szobor is emlékeztet a háborúra. 

1595960417

Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövete a két nép kapcsolatainak különleges időszakairól, eseményeiről beszélt . Hangsúlyozta: Szentes új és nagyon fontos pont lett a lengyel történelmi emlékezet térképén.

Krzysztof Cur ezredes, a lengyel katonai szervek képviseletében megköszönte a két ország közös civil szervezeteinek az emlékmű megvalósítása érdekében tett erőfeszítéseit, illetve a Magyar Honvédség illetékes szerveinek hozzájárulását a szobor felállításához.

1595960417

Az emlékművet Szirbik Imre, Krzysztof Cur ezredes, Roman Kowalski és Karol Biernacki szegedi lengyel konzul leleplezte le. A hősi halált halt lengyel pilóták emlékműve mellett lengyel és magyar katonák közösen álltak díszőrséget. Az emlékművet – amely egy négymotoros repülőgép egyik szárnyát formázza és síkja Lengyelország felé mutat – a megbékélés és a béke jegyében dr. Kiss-Rigó László, Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke áldotta meg.

1595960417

Fotók: a szerző felvételei