Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulat napját ünnepelték a vegyivédelmi zászlóaljnál

Szöveg: Kocsis Balázs százados |  2016. november 5. 17:15

A megalakulás tizenhatodik évfordulóját, egyben az alakulat napját ünnepelték a közelmúltban a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljnál.

1596022582

Az ünnepi állománygyűlésen elmondott beszédében Miklovich János ezredes, az alakulat parancsnoka részletesen foglalkozott a vegyivédelmi szakterület fontosságával. Mint fogalmazott: korunk aszimmetrikus hadviseléséből és a terrorizmusból adódó fenyegetettséget látva, a zászlóaljnak készen kell állnia arra, hogy bárhol, bármikor szakfeladatot hajtson végre.

A parancsnok kiemelte azt is, hogy a határ menti feladatok ellátása mellett továbbra is nagyon fontos a már meglévő képességek további erősítése és szélesítése.

1596022584

Az alakulat napja alakalmából Mihócza Zoltán dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott törzsfőnöke adott át elismeréseket. Theobald Krisztián Gábor őrnagy a Honvéd Vezérkar főnök által adományozott emléktárgyát, Németh László szakaszvezető pedig a Honvéd Vezérkar főnök által adományozott emléklapot vehette át. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság emléktárgyát Szoboszlai Szilvia százados, emléklapját Csépke Miklós főtörzsőrmester kapta. Az alakulat parancsnoka ezüstözött emlékérmét adott Magyar Balázs tizedesnek, bronz emlékérmét pedig Horváth Zoltán szakaszvezetőnek.

1596022584

Az ünnepi állománygyűlést követően a résztvevők koszorút helyeztek el az alakulat névadója, Petőfi Sándor szobránál. 

1596022584