Az égből jönnek

Lázár Tibor őrnagy

Minél több ugrás, annál több tapasztalat – ezt vallja Lázár Tibor őrnagy, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis repülőműveleti főnökség ejtőernyős kiképzőrészlegének vezetője. Márpedig a Szolnokon és Pápán 24 órás szolgálatot ellátó kutató-mentő ejtőernyősöknek nagyon komoly felkészítésen kell részt venniük.

– Ennek az ejtőernyős kiképzés csak az egyik, igaz, fontos szegmense. Ahhoz ugyanis, hogy valaki kutató-mentő beosztásba kerülhessen, legalább 300 ugrással kell rendelkeznie. Ebből adódóan általában ejtőernyős oktatók kerülnek már hozzánk. Ez azért is fontos, mert a helikopteren tartózkodó két ejtőernyős közül az egyik mindig oktató. Ha a gép nem képes a kárhelyszínen vagy annak közelében leszállni, esetleg megfüggeni, de ejtőernyővel megközelíthető a terület, akkor a nagyobb tapasztalattal rendelkező oktató lesz az, aki dönt az ugrásról, és felelős annak biztonságos végrehajtásáért. Továbbá, ha szükséges, maga is követi a társát. Földet érve a helyzetnek megfelelően kereshetnek leszállóhelyet a helikopternek (éjjel akár fénytechnikát is alkalmazva), azonnal megkezdhetik a mentést, illetve a helyszínre vezethetik a földi erőket – sorolja az őrnagy.

A szolgálat helikopterei 2018-ban számos éles bevetésen vettek részt: eltűnt kisrepülőgépek felkutatása mellett arra is volt példa, hogy szikláról mentettek, illetve olyan helyszínről, amely az Országos Mentőszolgálat és a Katasztrófavédelem számára megközelíthetetlen volt.

A kutató-mentő ejtőernyősök minden esztendőben blokkosított kiképzésekkel tartják szinten képességeiket. Az ugrások zöme légcellás ernyővel, bonyolult terepre, éjszaka történik. Nem véletlenül: ez a legnehezebb, s egyben ez a specialitásuk. Emellett 2018-ban két, számukra meghatározó erőpróbára is sor került. Az október végi Cross Landing román–magyar légi kutató-mentő együttműködési gyakorlatot novemberben követte az Air Wolf Hunting, ahol a hegyvidéken végrehajtott mentési feladatok vártak a katonákra. Az ugrások zömét 2000 méteres magasságból hajtották végre a Pipis-hegy, majd a Mátra kijelölt területei felett. A fokozatosság elvét követve előbb a nappali, majd az éjszakai ugrásokat gyakorolták, először felszerelés nélkül, később pedig teljes felszereléssel, ami 30-40 kilogrammos pluszterhet jelentett.

A bonyolult terepet jellemzően a hegyi területek kijelölt tisztásai jelentették, ahol szintén fokozatosan lettek egyre nehezebbek a feladatok. Először 300×200 méteres, kisebb bokorcsoportokkal tarkított, viszonylag nagy tisztásokra érkeztek a levegőből, majd ezt szűkítették 100×100, végül 50×50 méteres területre. Riasztották az „éles" kutató-mentő szolgálatot is: az ő feladatuk még összetettebb volt, hiszen a helyszínre érkezve kellett eldönteniük, hogy ugrással közelítik-e meg a kárhelyszínt.

A parancsnok feladata szerteágazó volt: fokozottan figyelnie kellett az ugrókat óvó magasságmérő műszerek biztonsági sávjainak meghatározására és beállítására, mivel esetenként a tengerszint felett 600 méterrel elterülő tisztásra érkeztek az ejtőernyősök. Az is az ő felelőssége, hogy a csapat végrehajtja-e a feladatot. Alapszabály ugyanis, hogy a mentőből sose váljon mentendő! A gyakorlat során volt olyan eset, amikor a parancsnok a két hegy közötti nyeregben uralkodó légáramlatok ereje miatt nem vállalta az ugrást – és a szabályzatokat figyelembe véve helyesen döntött!

– A feladatok teljesítése során három különböző ejtőernyőtípust használtak a katonák: MNTS cseh ejtőernyőt, MC5 taktikai ernyőt és a Mars 291-est. Az MNTS ernyő újnak számít a Magyar Honvédségben, de már most jól kezelik azt a katonák. Ezt bizonyítja, hogy az egyik feladat végrehajtásakor a helikopterből kiugró négy kutató-mentő ejtőernyős egymástól 25 méteren belül ért földet – tudjuk meg a részlegvezetőtől.

Az éjszakai ugrásokkor szintén a fokozatosság elvét követve haladtak az egyszerűbbtől a bonyolultabb feladatok felé. Végül a koromsötét éjszakában, teljes felszereléssel léptek ki a helikopterből a katonák; csak a Pipis-hegyi reptéren kihelyezett fénytechnika segítette őket a tájékozódásban. A kupolák alatt vegyes csapat „jött össze", hiszen a kutató-mentő specialisták mellett az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, illetve az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítőezred katonái is számos ugrást hajtottak végre.

Fotó: Becs László főtörzsőrmester és Dévényi Veronika