Az első világháború a hús és az acél harca volt
Szöveg: Horváth Zoltán | 2014. április 27. 13:39A katona, aki fegyverrel a kezében esik el, az hősi halott és nem áldozat − mondta dr. Töll László ezredes Szombathelyen április 25-én, pénteken.
Dr. Töll László ezredes előadásában a Nagy Háborúról beszélt. Elmondta: jelenleg is folyik az a munka, melynek során fel akarják mérni, hogy az első világégés pontosan hány magyar katona életét követelte. Ennek oka pedig az, hogy a kimutatásokat az 1950-es években teljes egészében megsemmisítette az akkori szocialista államhatalom, így az adatok felkutatása a temetői regiszterek felhasználásával zajlik. Hozzátette: becslések alapján mintegy 350 ezer magyar anyanyelvű baka és tiszt halt hősi halált az első világháborúban.
A főosztályvezető a harcokban részt vevő elit katonákról, a rohamistákról is beszélt. Részletesen ismertette a Wilhelm Martin Rohr német százados által életre hívott rohamisták kiválasztásának, kiképzésének folyamatát, majd pedig kitért fegyverzetükre, harcmodorukra is.
„Az első világháború a hús és az acél harca volt, melyben természetesen a hús maradt alul. Lényegében ez indokolja a hősi halottak óriási számát is" − mondta az ezredes.
Fotó: Benkő Sándor