Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az emlékezés napja

Szöveg: Csákvári Sándor |  2017. november 19. 17:56

1918. november 11-e, 11 óra 11 perc az első világháború fegyveres cselekményeit lezáró fegyverszünet megkötésének időpontja. Hivatalosan ekkor értek véget a harcok a nyugati fronton – bár Oroszország és az Oszmán Birodalom területén ekkor még folytak harci cselekmények.

A korabeli szövetséges hatalmak többsége ezen a napon emlékezett és emlékezik meg az első világháborúban szolgált katonákról és a hősi halottakról. A fegyverszünet napja elnevezés az idők során a megemlékezés napja elnevezésre cserélődött.

1596041461

Évekkel ezelőtt több magyarországi civil szervezet javasolta, hogy egyetlen mécses meggyújtásával minél többen csatlakozzanak a megemlékezéshez. Idén – a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezetének felhívására – a városi Honvédtemető Hősök temetőjének mauzóleumában gyűltek össze többen, hogy kegyelettel adózzanak a Nagy Háború valamennyi áldozata előtt.

1596041461

Az egybegyűltekkel dr. Lippai Péter ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese osztotta meg gondolatait, majd a résztvevők meggyújtották a mécseseket. A megemlékezést hagyományőrzők jelenlétében a temető lélekharangjának megszólaltatása zárta.

1596041462

Fotó: a szerző felvételei