Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rejtélyes jelek érkeztek az eltűnt argentin tengeralattjáróról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. november 19. 20:07

Az argentin haditengerészet eltűnt, San Juan nevű tengeralattjárójának tulajdonított hét, sikertelen műholdas hívást kapott a dél-amerikai ország védelmi tárcája november 18-án, úgy vélik, a legénység próbált kapcsolatot teremteni.

Az argentin védelmi tárca szerint a késő reggel és kora délután észlelt kapcsolatteremtési kísérletek 4 perc és 36 másodperc közötti hosszúságúak voltak.

A minisztérium tudatta, hogy egy, műholdas kommunikációra szakosodott amerikai céggel kutat a szerdán eltűnt tengeralattjáró után.

Egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen hívást kapott a tárca, illetve milyen jelet küldött a tengeralattjáró, de a Reuters hírügynökség megjegyezte: a víz alatt rekedt tengeralattjárók fel tudnak bocsájtani a víz felszínére egy helymeghatározó bóját, amely vészjeleket ad műholdak segítségével.

A 44 fős legénységű, 66 méter hosszú, német gyártású tengeralattjáró szerdán küldte a legutóbbi üzenetet, aztán nyoma veszett. A San Juan 432 kilométerre volt Argentina partjaitól.

Az argentin hadsereg pénteken kereső expedíciót indított, amelyhez más országok, köztük Brazília és az Egyesült Államok is segítséget nyújt.

A keresést a viharos időjárási körülmények mellett a tengeralattjáró víz alatti rejtőzködéshez tervezett színe és formája is nehezíti.

A haditengerészet szóvivője nyugalomra intett, közölte: bár az expedíció a kereséshez kijelölt terület nagy részét már átfésülte és egyelőre nem talált semmit, a legénységnek elegendő oxigénje és élelmiszere van. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hadihajót nem elvesztették, hiszen ahhoz előtte keresni kell és nem találni.