Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös nevező a cél

Szöveg: Galambos Sándor |  2017. november 20. 7:18

Véget ért az I. Nemzetközi Békeműveleti Együttműködési Tanfolyam (Peace Support Operation Cooperation Course – PSOCC). Az MH Béketámogató Kiképző Központ kéthetes kurzusának hallgatói a békeműveleti feladatok végrehajtásában részt vevő, nem katonai szervezetek közötti együttműködés koordinálásának elméleti és gyakorlati feladataira készültek fel.

1596041463

Tizenegy külföldről (Egyiptom, Georgia, Kína, Németország, Pakisztán, Szerbia, Tunézia) érkezett és tizenegy magyar katona végezte el eredményesen az MH Béketámogató Kiképző Központ I. Nemzetközi Békeműveleti Együttműködési Tanfolyamát. A résztvevők felkészítését a Finn Haderő Nemzetközi Központjának (FINCENT) két vendégoktatója, valamint az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ munkatársai segítették.

A tanfolyam megszervezését az tette lehetővé, hogy a szolnoki kiképző központ 2016. augusztus 8-án felvételt nyert a NATO, illetve a partnerországok alkotta Kiképzési és Oktatási Központok Szövetsége (Partnership Training and Education Centres – NATO PTEC) közösségébe.

1596041463

A többdimenziós integrált válságkezelés (Integrated Crisis Management − ICM) elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó kurzuson a hallgatók különböző válságkezelő szimulációk keretében, összesen hetvenkét együttműködési és koordinációs feladatot hajtottak végre: találkozón, egyeztetésen, megbeszéléseken vettek részt. A kéthetes, angol nyelvű képzés háromnegyede gyakorlati foglalkozásokból állt.

A hiteles, naprakész elméleti felkészítést pedig nemzetközileg ismert és elismert szakemberek segítették. A tanfolyamon előadást tartott többek közt Erdős André, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke, volt ENSZ-nagykövet, Tajti Ákos ezredes, hazánk állandó ENSZ-képviseletének katonai tanácsadója, dr. Szatmári László ezredes, Magyarország állandó EBESZ-képviseletének katonai képviseletvezetője, Tóth Máté, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) munkatársa és dr. Rétyi Árpád rendőr alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa.

1596041465

Elméleti és gyakorlati felkészültségüket a tanfolyam hallgatói kétnapos zárógyakorlaton bizonyították. Varga Tamás őrnagy, a kiképző központ megbízott parancsnokhelyettese elmondta: ennek során egy olyan bonyolult biztonsági, koordinációs értekezleten vettek részt a hallgatók, amely kezeléséhez minden, az elméleti tanórákon elsajátított tudásukra szükség volt. Az értekezlet beállított szituációja, a hangulata és a résztvevők egyéni attitűdje a katonák komfortzónájának határait súrolta. Az értekezlet forgatókönyve szerint többek közt a helyi polgármester, rendőrfőnök, vallási vezető, kisebbségi képviselő érdekeit, markáns elvárásaikat, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR), a nemzetközi szervezet fejlesztési programja (UNDP) és az EBESZ megbízottjainak álláspontjait kellett egy konfliktus megoldása érdekében közelíteniük egymáshoz.

1596041465

A követelményeket a tanfolyam valamennyi hallgatója teljesítette, az ezt igazoló dokumentumokat Szabó László dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság megbízott parancsnokhelyettese adta át az érintetteknek. „Az elmúlt évtizedekben a konfliktusok, krízishelyzetek karakterisztikája jelentősen megváltozott. Napjaink multinacionális, többdimenziós műveletei olyan jelentős kihívásokkal állítják szembe a nemzetközi közösséget, amelyeket csak jól fejlett együttműködési és koordinációs képességekkel rendelkező állomány képes eredményesen kezelni. A jelenlegi tanfolyam sarokköve pont ez a képesség és ennek a fejlesztése volt, hogy a résztvevők a begyakorolt eljárások alkalmazásával képesek legyenek koordinációs, együttműködési és összekötői feladataik eredményes végrehajtására, függetlenül attól, hogy a misszió az ENSZ, a NATO, az EU, az Afrikai Unió vagy más, többnemzeti koalíciós művelet égisze alatt zajlik" – foglalta össze a felkészítésen részt vettek jövőbeni feladatát Szabó tábornok.

Bencsik Ágnes főtörzsőrmester, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred rajparancsnoka korábban már két misszióban is teljesített külszolgálatot. Ennek ellenére úgy érzi, hogy ezen a tanfolyamon tanult meg igazán csapatban dolgozni. Ugyanakkor olyan ismereteket, tárgyalástechnikákat is elsajátíthatott, amelyeket nemcsak a katonai pályája során, de a civil életben is eredményesen tud majd hasznosítani.

Fotó: a szerző felvételei