Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az emlékezés tölgyei

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. május 3. 17:09

Lengyelországi első világháborús katonai temetőkből származó tölgyfacsemetéket ültettek el ünnepélyes körülmények között a veszprémi Alsóvárosi temető katonai parcellájában, május 3-án.

1599186413
Három évvel ezelőtt egy októberi napon veszprémi küldöttség indult Galíciába, hogy felkeressék azokat a katonasírokat és emlékeket, melyek a város első világháborúban hősiesen harcolt, 31-es ezredéhez kötődnek. A lengyelek által szépen gondozott parcellákat járva a küldöttség tagjai közül néhányan a temetőkben található ritka tölgyfajtának, a vértölgynek termését hozták haza magukkal, és egymástól függetlenül elültették őket saját kertjeikben. A makkokból azóta kis facsemeték lettek, és a város vezetése, valamint Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka és Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka úgy döntöttek: a kis tölgyfák, a közös emlékezet és a hősi szolgálatvállalás szimbólumaként, méltóbb helyen lesznek az alsóvárosi temetőben.
1599186413

Az ünnepélyes faültetés előtt mondott beszédében Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal, Honvédelmi Főosztályának vezetője úgy fogalmazott: a magyar katonák mindig becsülettel teljesítették kötelességüket. Mint mondta, az első világháborúban, Gorlicénél és környékén harcolva az elesettek nem részesülhettek a hozzájuk méltó temetésben, de emléküket lengyel barátainkon kívül a tölgyfák is őrzik. Hozzátette: ezek a fák emlékeztessenek arra is, hogy az emberi élet milyen felülmúlhatatlan érték.
1599186414

A frissen elültetett és gondosan meglocsolt facsemetéket Oláh Emil alezredes, protestáns tábori lelkész áldotta meg.
1599186414

Fotó: a szerző felvételei