Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az Óperenciás-tengeren is túl”

Szöveg: Ernszt József törzszászlós |  2015. augusztus 4. 17:26

Táborfalván immáron másodszor rendeznek honvédelmi tábort a helyőrségben szolgáló szülök gyermekei részére.

Az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) táborfalvai bázisparancsnoksága által szervezett nyári napközis tábor július 27-én kezdődött 53 gyermek részvételével. A tábor programjait színesítik hagyományőrző egyesületek és társadalmi szervezetek bemutatói is.

1595998227

A tábor egyik kiemelt programja a kisebb korosztály számára az a gyerekműsor volt, amit az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonaművészei, Lengyel Andrea zászlós és Maszló Ágota főtörzsőrmester tartott július 29-én.

1595998227

A kicsik különböző játékos vetélkedőkön bizonyították ügyességüket, gyerekdalokat énekeltek, mondókákat és verseket szavaltak. A katonahölgyek úgy állították össze a dalokat, játékokat, illetve a prózákat, hogy azok játékos és vidám formában fejlesszék a gyerekek kommunikációját, ritmusérzékét, logikáját, szókincsét.

1595998227

Fotó: MH ARB