Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Baleset helyszínén segítettek a fertőtlenítésben részt vevő tatai katonák

Szöveg: MH 25. Klapka György Lövészdandár |  2020. május 6. 11:20

Autóbaleset helyszínén segítettek a Fejér megyei idősotthonok fertőtlenítésében részt vevő tatai katonák április 30-án.

Az MH 25. Klapka Gyögy Lövészdandár négy katonája a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény alapi telephelyén végrehajtott fertőtlenítés után Székesfehérvárra, a Nagysándor József laktanyába tartott, amikor a 7-es úton, Székesfehérvártól nyugatra egy közúti baleset miatt kialakult torlódásba kerültek. A baleset következtében egy személyautó a belső szalagkorlátnak csapódott. A baleset helyszínén, a rendőrök és a mentők kiérkezése előtt, a tatai katonák – akik között harctéri életmentő végzettséggel rendelkező katona is volt – megvizsgálták a balesetben érintetteket. Miután megbizonyosodtak, hogy személyi sérülés nem történt, a külső sávból eltakarították a törmeléket, megkezdték a forgalomszabályozást és a rendőrség kiérkezéséig biztosították a helyszínt.

Országszerte több száz idősotthon fertőtlenítését kezdte meg a Magyar Honvédség április 22-én, ennek keretében az MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állománya Komárom-Esztergom, Tolna, Pest és Fejér megyében már 130-nál is több helyszín – idősotthonok és egy hajléktalanszálló – fertőtlenítését hajtotta végre az intézményvezetők által kijelölt helyiségekben és területeken.

1596078929