Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismeréseket adtak át a Honvédelmi Minisztériumban

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Kertész László |  2020. május 6. 14:01

Elismeréseket adott át Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka azon magánszemélyek és vállalkozók részére, akik felajánlásaikkal támogatták a katonák munkáját a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet során.

1596078930

Németh Szilárd beszédében emlékeztetett: hazai és határon túli cégek, civil szervezetek és magánszemélyek mozdultak meg, hogy az összefogás jegyében támogatást nyújtsanak a katonáknak, akik biztosítják hazánk szuverenitását, függetlenségét és a magyar emberek biztonságát, szabadságát a világjárvány okozta veszélyhelyzetben. „Az emberek látják, hogy ebben a koronavírusos járványhelyzetben amerre csak néznek, mindenütt látnak magyar honvédeket. Ők védik a határainkat, járőröznek városainkban, kísérik az áruszállító kamionokat, működtetik a humanitárius korridorokat, kórházparancsnokokként állnak a kórházak élén, valamint segítik a munkát azoknál a létfontosságú vállalatoknál, amelyek a szállítással, energiaszolgálatatással, élelmiszerellátással foglalkoznak. Tehát az élet minden területén egy ilyen rendezett gondolkodásra van szükség" – tette hozzá.

1596078930

Az adomány nagyon sokat jelentett a katonáknak – tette hozzá Korom Ferenc vezérezredes, aki a Magyar Honvédség nevében megköszönte a támogatást. Kiemelte: a járványügyi feladatok végrehajtásában nagyjából kétezer katona teljesít szolgálatot folyamatos váltásokban, további tízezer katona pedig állandó készenlétben van.

Elismerésben részesült Szabóné Hegedűs Ilona vállalkozó és Demeter Zoltán képviselő Bánhorvátiból, Lénárd András vállalkozó, Bíró Csaba és Szoboszlai Zoltán vállalkozók Jánkmajtisról.

GALÉRIA