Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békeműveleti kiképzésen a honvédtiszt-jelöltek

Szöveg: Bojtos László százados |  2012. november 25. 14:16

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Logisztikai Intézet harmadéves, katonai gazdálkodási szakos, valamint az MH Ludovika Zászlóalj 5. hallgatói századának harmad- és negyedéves honvédtiszt-jelöltjei november utolsó hetében békeműveleti kiképzésen vettek részt az MH Béketámogató Kiképző Központban, Szolnokon.

Az idei már a harmadik ilyen típusú felkészítés, amelynek során a honvédtiszt-jelöltek elsajátítják azokat az alapvető ismereteket, amelyekre egy béketámogató művelet során szükségük lehet. Ez az ismeretanyag a katonai gazdálkodási szak tantervében önálló tantárgyként szerepel, és ettől az évtől beépült az MH Ludovika Zászlóalj 5. hallgatói századának kiképzési tervébe is.

1595945407

Az ENSZ által akkreditált kiképzőközpont kiválóan felkészült kiképzői mind az elméleti, mind a gyakorlati foglalkozások végrehajtására optimális körülményeket biztosítottak.
A felkészítést Apáti Zoltán ezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka nyitotta meg. A honvédtiszt-jelöltek a bevezető előadások során elsajátították a békeműveletek történetét és a viselkedési szabályokat, majd az angol nyelvű rádió-hírváltás szabályait tanulták meg.

A következő napon a megszerzett ismeretekkel felvértezve az angol nyelvű híradási gyakorlat következett, majd rövid elméleti oktatás után gyakorlatban tapasztalhatták meg, milyen érzés egy hadműveleti területen haladó gépjármű konvojban utazni, és begyakorolták a megállások során végrehajtandó eljárásokat is.
A harmadik napon szintén rövid elméleti oktatás után a gyakorlatban sajátították el a megfigyelőpont üzemeltetésének szabályait. A korábbi ismeretekre alapozva rádión kellett jelenteniük megfigyeléseiket. Ezután tárgyalás-technikai tréning következett.

A csütörtöki napon összegezniük kellett az addig megszerzett tudást, amikor is komplex járőrgyakorlat keretében Szolnok környékén a járőrözést, kivizsgálást, tárgyalást és információ-gyűjtést gyakoroltak a hallgatók. Természetesen a komplex gyakorlatból nem maradhatott ki a MEDEVAC segélykérés, valamint az illegális ellenőrző-áteresztő ponton való áthaladás gyakorlása sem.

1595945407

A kiképzők az utolsó kiképzési napon a műveleti területen várható extrém szituációk és kihívások kezelésére helyezték a hangsúlyt. Ennek keretében a honvédtiszt-jelöltek megismerték a különböző improvizált robbanótestek elleni védelem alapjait, majd a rendkívüli helyzetekben (például fogság) történő viselkedés szabályainak pszichológiai hátterét.
A békeműveleti felkészítésen való részvétel előfeltétele az angol nyelv megfelelő szintű ismerete. Valamennyi foglalkozáson kiemelt feladat volt az angol nyelv gyakorlása és a szükséges szakmai szókincs elsajátítása.

Összességében megállapítható, hogy a honvédtiszt-jelöltek a hét folyamán igazi katonaélményekkel gazdagodtak.