Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Benkő Tibor: Hatalmas léptéket tudtunk megtenni ezzel a Leopárd beszerzéssel

Szöveg: hirtv.hu |  2020. július 28. 21:43

A legkorszerűbb páncélosokat használhatják a katonák 2023-tól – a Hír TV Magyarország élőben című műsorának július 28-án, kedden Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt a vendége.

Megnéztem a magyar harckocsik számát, elég mostohán bánt velük a honvédség. 1996-ban 1016 darab volt, 2004-ben 200 darab, 2015-ben 12 darab harckocsi volt, mekkorát ugrottunk előre az időben ezekkel a leopárdokkal? – kérdezte Velkovics Vilmos, műsorvezető.

1596083010

„Hatalmas léptéket tudtunk megtenni ezzel a Leopárd beszerzéssel (…) Ezek a Leopárd 2A4-esek, amelyek most beszállításra kerültek, év végéig összesen 12 darab, tehát még 8-at majd hozunk. Ezek azt a célt szolgálják, hogy a most a most rendszerben lévő harckocsik, T-72-esek, amelyek több, mint 40 évesek. Célunk, hogy ezekről a technikai eszközökről a katonákat át tudjuk képezni egy jóval korszerűbb, modernebb harci eszközre. Ez az átmenet kell, hogy megteremtse annak az alapjait, hogy a 2023-ban érkező leopárd 2A7-esek, amelyek a legkorszerűbb, legmodernebb eszközök, Európában mindössze 3 ország fog ilyen eszközzel rendelkezni, Németország, Dánia és Magyarország, ezekre a katonáinkat fel tudjuk készíteni"- mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

Forrás: hírtv.hu