Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Beosztásba helyezve

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2013. február 13. 9:41

Tizenhat önkéntes műveleti tartalékos katonát helyeztek végleges beosztásba február 11-én Debrecenben, az  MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központjában. A tartalékosok ünnepélyes keretek között írták alá szerződésüket.

1595949077

A tartalékos rendszer fejlesztése érdekében új célcsoportként határozták meg a felsőoktatási intézmények hallgatóit, akiknek tájékoztatását nagymértékben segítik az egyetemek és a hallgatói önkormányzatok is.

A most beosztást kapott, felsőfokú tanulmányokat folytató tizenhat önkéntes műveleti tartalékos már a tavalyi évben végrehajtotta a 25 napos alapkiképzést az MH Altiszti Akadémián. Akkor még ideiglenes állományjegyzékre kötöttek szerződést, most azonban a szentendrei katonai szervezet parancsnoka ajánlott nekik tartalékos beosztást, amelyet ők örömmel fogadtak el.

1595949078

A debreceni rendezvényen Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka hangsúlyozta: idén is rengeteg feladat vár a HKNYP állományára. Kiemelte: „meg kell értetni a társadalommal az Önkéntes Tartalékos Rendszer lényegét. A társadalom minden szereplőjének meg kell értenie, miért fontos a Magyar Honvédségnek, hogy tartalékai legyenek."

Vanyur ezredes elmondta: országszerte több felsőoktatású intézménnyel működnek együtt azért, hogy a szerződéses, hivatásos és önkéntes tartalékos szolgálattal kapcsolatban minél szélesebb körben tudják tájékoztatni a fiatalokat. „Ennek kitűnő példái a ma ötéves szerződést aláíró önkéntes műveleti tartalékosok" – fogalmazott.

1595949078

A szerződést aláírók nevében Nyikos Krisztián tartalékos szakaszvezető elmondta: a 2012-ben végrehajtott kiképzés közösséget kovácsolt belőlük. Megtanulták, hogyan lépjenek túl a határaikon és együtt, csapatként gondolkodjanak. Hozzátette: életük részévé vált a Magyar Honvédség, képességeiket szeretnék a haza szolgálatában kamatoztatni.

Horváth Gábor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka emlékezetes pillanatnak nevezte a szerződés aláírását, hiszen az önkéntes tartalékosok ismét „komolyan elkötelezték magukat". Hozzátette: Szentendrén az idén megkezdik a most altiszti rendfokozatot kapott önkéntes tartalékosok konkrét szakbeosztásra történő felkészítését, sőt, a nyáron bevonják őket a felsőoktatási intézményekből újoncként bevonuló önkéntes műveleti tartalékosok kiképzésébe is.

1595949078

Fotó: Várkonyi Zsolt főtörzsőrmester