Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Birodalmi lépegető – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. február 11. 14:44

A lángoló kuvaiti olajmezők sztárjává vált az a tűzoltó berendezés, amit a nemzetközi sajtó csak magyar csodaszörny, Big Wind (nagy szél) vagy tűzfaló sárkány néven emlegetett. Az itthon csak „birodalmi lépegetőként” ismert járművet 1989. március 2-án kezdték építeni az akkori MN Központi Repülőgép-javító Üzemben.

1595966849
Egy, a veszélyes olaj- és gáztüzek oltására alkalmas, hatékony tűzoltójármű létrehozásának terve először az 1980-as évek elején vetődött fel. A hazai szénhidrogén kitermelése során ugyanis egyre mélyebb kutakat kellett fúrni, amelyekből egy esetleges kitörés alkalmával a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb energiával törne fel a gáz és az olaj. Az ilyen erős kitörések elfojtására pedig csak egyetlen technikai megoldás kínálkozott, amelynek alkalmazásával a sérült kútfejből nagy sebességgel kilépő sugárba lehetett keverni az oltóanyagot.

E technikai megoldás, illetve tűzoltási módszer kialakításáról, vagyis egy új, nagyteljesítményű gázturbinás oltóberendezés megépítéséről 1984. október 9-én született döntés. Az erre vonatkozó szerződést a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokság, az MN Repülőfőnökség, a Szolnoki Kőolajkutató Vállalat, az Országos Kőolaj Társaság és a Budapesti Műszaki Egyetem képviselői írták alá – derül ki Kenyeres Dénes nyugállományú alezredes, katonai repüléssel és hadtörténelemmel foglalkozó amatőr kutató dolgozatából. A jármű megtervezését és összeszerelését az akkori MN Központi Repülőgép-javító Üzem (MN KRÜ) kapta feladatul.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin február 14-én, pénteken megjelenő számában!)