Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bombafutás is lesz

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. április 17. 8:31

Ismét együtt ünneplik a műszakiak napját és a Szent György-napot a katonák, a rendőrök és a város lakói április 22-én Szentesen. Az idei rendezvényen toborzópont is lesz, a tűzszerészek pedig levezetik a BOMBA-FUTÁS fantázianévre keresztelt erőpróbát, amelyen a tervek szerint egy amerikai katonákból álló csapat is megméretteti majd magát.

1596012026

Nyitott kapukkal, színes, izgalmas, tartalmas programokkal várják a szervezők a katonákat és családtagjaikat, az érdeklődőket, a szórakozni vágyókat, a kicsiket és a nagyokat a műszakiak napján reggel nyolc órától a szentesi Damjanich-laktanyába. A rendezvény fél kilenckor ünnepélyes ezredsorakozóval kezdődik, utána pedig folyamatosan zajlanak majd a különböző bemutatók, sportversenyek, kulturális programok.

1596012026

Az érdeklődők például közelről is megtekinthetnek majd különböző katonai és rendőrségi technikai eszközöket, tűzoltóautókat, fegyvereket, lesz önvédelmi és kung-fu bemutató, eljönnek a KatonaSuli programban résztvevő diákok és a búvárbázis is kinyit. A bicajokkal érkezőknek kerékpáros ügyességi versenyt szerveznek és a motoros próbapálya is kipróbálható lesz. Az alakuló térre épített katonai táborban – most először – military felszereléseket is lehet majd venni, a legkisebbeket pedig ugráló vár, kalandpark és különböző kézműves foglalkozások várják.

1596012026

Varga István alezredes, a házigazda MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnokhelyettes, a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a mostani lesz a nyolcadik műszaki nap, amelyet a városi rendőrkapitánysággal közösen szerveznek. Az idei „elő majális" kínálta toborzási lehetőséget azonban a katonai életpálya iránti érdeklődés felkeltésére is szeretnék kihasználni, az ezred állománytáblája ugyanis egy műszaki építőszázaddal bővült. Ennek az alegységnek az állományába várják ácsok, asztalosok, vízvezeték-szerelők, kőművesek, villanyszerelők, útépítők, könnyű- és nehézgépkezelők, gépjárművezetők, szakácsok, szerelők és szakképesítéssel nem rendelkező személyek jelentkezését.

1596012026
* * *


A tervezett program az alakulótéren és a színpadon:

  • 09:30 – 09:50: Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségi katonazenekarának zenés bemutatója
  • 09.50 – 10.00: Katonaalkotók képzőművészeti kiállításának megnyitója
  • 10:00 – 10:15: MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
    különleges díszelgő csoportjának alaki bemutatója
  • 10:15 – 10:35: KatonaSuli diákjainak bemutatója
  • 10:35 – 10:55: KRAV-MAGA Önvédelmi bemutató
  • 10.55 – 11.25: Kung-Fu bemutató
  • 11:25 – 11:45: A rendőrség és a tűzoltóság bemutatója
  • 11:45 – 12:10: MH. 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred „BOMBA-
    FUTÁS" versenye
  • 12.00-tól: Ebéd – közben katonazenekari térzene
  • 13:00 – 13:45: MH vitéz Szurmai Sándor Budapest Helyőrség Dandár, előadóművészeinek a műsora
  • 14:00-tól: Sportversenyek eredményhirdetése
  • 15.00: Kapuzárás

09: 30-tól folyamatosan látogatható programok:

  • Technikai eszközök bemutatója;
  • Katonai tábor (toborzás, tűzszerész kiállítás, híradó eszközök, Military bolt);
  • Vörös Bika" Műszaki Erőpróbák;
  • Kalandpark;
  • Búvárbemutató;
  • Csapatmúzeum bemutatása, tárlatvezetés óránként;
  • Képzőművészeti kiállítás;
  • Hagyományőrző egyesületek bemutatói;
  • Bűnmegelőzési bemutató;
  • Ugráló vár,
  • Kézműves programok,
  •  Airsoft, Paint Ball,
  • Kerékpáros ügyességi versenyek a Rendőrség közreműködésével;
  • Véradás, egészséges életmód tanácsadás

1596012027

Fotó: a szerző felvételei

Címkékműszaki