Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brüsszelben ülésezik a NATO Katonai Bizottsága

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2016. január 20. 15:00

Január 21-én Brüsszelben rendezik meg a NATO Katonai Bizottság 2016. évi első ülését, amelyen a tagállamok a legmagasabb szintű katonai vezetőikkel képviseltetik magukat.

Az értekezletet Petr Pavel vezérezredes, a Katonai Bizottság elnöke vezeti, a megbeszélésen részt vesz Philip Breedlove vezérezredes, a szövetséges erők európai főparancsnoka, valamint Denis Mercier vezérezredes, aki 2015. szeptember 30-án vette át a szövetséges erők transzformációs főparancsnoki beosztását.

A NATO legfelsőbb szintű katonai fórumán a magyar delegációt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök vezeti. A delegáció tagja Domján László vezérőrnagy, az MH Katonai Képviselő Hivatal katonai képviselője és a hivatal kijelölt állománya.

1596007512

Dr. Benkő Tibor vezérezredes a bizottsági ülést megelőző napon érkezik Belgiumba, hogy meghallgassa a Katonai Képviselő Hivatal vezetői és a nemzeti katonai képviselő jelentését, megbeszélést folytasson Magyarország NATO-nagykövetével, valamint a monsi és a brüsszeli vezetőkkel. Ezt követően állománygyűlést tart a NATO-főparancsnokságon, illetve a Szövetséges Erők Európai Főparancsnokságán szolgálatot teljesítő katonák részére az aktuális kérdésekről.

A Katonai Bizottság ülése már a varsói csúcstalálkozóra történő felkészülés jegyében zajlik. Ennek megfelelően a tárgyalás kiemelt napirendi pontja az új típusú biztonsági kihívásokra gyorsan és határozottan reagálni képes NATO katonai-szakmai kérdéseinek megvitatása lesz.
A NATO vezérkarfőnökei és az afganisztáni Resolute Support műveletben részt vevő partnerek értékelik az eddig végrehajtott feladatokat és meghatározzák a tervezés további irányait.

1596007512

A Mediterrán Párbeszéd országai − Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Marokkó, Mauritánia és Tunézia − vezérkarfőnökeivel kibővített ülésen a Katonai Bizottság tájékoztatást kap a regionális biztonsági helyzetről, valamint megvitatja a katonai együttműködés erősítésének további lehetőségeit. A térség nemzetei jelentős erőfeszítéseket tesznek a régióban aktív Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet megfékezésére, továbbá ezen államok jelentős része kiindulópontja az Európát sújtó migrációs nyomásnak.

A megbeszélés fontos része lehet az, hogy miként vonható be a NATO mint szövetség ezen kihívások kezelésébe, és milyen szerepet vállalhat az Iszlám Állam, a menekültválság, valamint a terrorizmus elleni küzdelemben.
A vezérkarfőnökök áttekintik a jelenlegi stratégiai környezet műveleti kihívásait, véleményt cserélnek, továbbá iránymutatást fogalmaznak meg az erők rendelkezésre állása és a hatékonyság növelése vonatkozásában, majd a bizottsági ülés a NATO elmúlt 20 éve alatt összegyűlt műveleti tapasztalatok értékelésével zárul.

1596007512

Fotó: Honvéd Vezérkar