Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciprusra készülve – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. augusztus 7. 10:19

Nemzetközi zárógyakorlaton bizonyították felkészültségüket az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Erő (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus – UNFICYP) magyar kontingense 40. váltásának tagjai. Szeptembertől felügyelik majd a kettéosztott sziget békéjét. A kontingens tervezett parancsnoka Lázár József alezredes.

1596017746
Négyhetes felkészítésen vettek részt Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK) az UNFICYP magyar kontingense következő váltásának tagjai. Az egység mintegy nyolcvanfős állományának többsége a görögök és törökök lakta, 1974 óta kettéosztott sziget ütközőzónájának 4. szektorában lát majd el békefenntartói feladatokat. Emellett hatan úgynevezett kulcsbeosztást – UNFICYP főorvos, főhigiénikus, hadműveleti tervező főtiszt, személyügyi főtiszt, ügyeletes tiszt és ellátó-altiszt – töltenek be a parancsnokságokon; ezen kívül az UNFICYP-főparancsnokság védelmét biztosító, úgynevezett mobil tartalékerőben is szolgálnak magyar katonák. Ez utóbbiak feladata, többek közt, a katonai rendészekkel közösen biztosítani az ENSZ jószolgálati irodája által szervezett, a nicosiai főparancsnokság területén rendszeresen zajló, kétoldalú béketárgyalásokat, és a Ciprusi Köztársaság, valamint az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnökeinek találkozóit.

– Az UNFICYP nemcsak az ENSZ egyik legrégebbi művelete, hanem hazánk számára is az első béketámogató művelet, és azóta is folyamatosan tartó külföldi szerepvállalás – összegezte a misszió jelentőségét Nagy Róbert őrnagy, az MH BTKK megbízott parancsnokhelyettese.


További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 12-én, pénteken megjelenő számában.