Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Civil-katonai együttműködés a Balaton partján

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2016. március 12. 9:24

Együttműködési megállapodást írt alá Piros Ottó ezredes, az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) parancsnoka, és Matolcsy Gyöngyi, Balatonakarattya polgármester asszonya, március 10-én, csütörtökön.

A nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából megrendezett ünnepi állománygyűlés keretében aláírt megállapodás szerint az MH RKKK, igény szerint, különböző rendezvények lebonyolítása céljából Balatonakarattya rendelkezésére bocsátja létesítményeit, és rendelkezésére álló területeit. Ezzel kapcsolatban Piros Ottó ezredes elmondta: egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy jó kapcsolatot ápoljon a helyi önkormányzatokkal. Véleménye szerint különféle kulturális – és társadalmi rendezvények mentén a község és a központ jól tudja segíteni egymás munkáját.

1596010233

Matolcsy Gyöngyi kiemelte: az MH RKKK messze a település legnagyobb területtel rendelkező létesítménye, ezért is örül a tető alá hozott megállapodásnak. Érdekesség, hogy a központ nagyobb részben Balatonakarattya, kisebb részben pedig Balatonkenese közigazgatási területéhez tartozik – éppen ezért korábban már Kenesével is hasonló megállapodást írtak alá.

1596010233

Az ünnepi állománygyűlésen dr. Süli Attila őrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtisztje rövid visszaemlékezésében idézte fel 1849. tavaszának történéseit, amikor is március 15-e alkalmából első ízben tartottak ünnepséget Debrecenben, és Kolozsváron. A főtiszt korabeli tudósításokból idézett, melyekből kiderült, hogy a debreceni megemlékezés katolikus, és református istentiszteletekkel kezdődött, majd ökörsütéssel, és ingyenes borivással folytatódott.

1596010233

Ezt követően Piros Ottó ezredes elismeréseket adott át az MH RKKK kiemelkedő teljesítményt nyújtott dolgozói részére. Az állománygyűlés a Magyarock Dalszínház ünnepi műsorával zárult.

Fotó: a szerző felvételei