Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csúcsra járatva – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. október 10. 14:35

2017. szeptember elsején megalakult az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár. Az egység – és jogelődjei – története évtizedekben mérhető, a különleges műveleti képesség kialakítása viszont csak tizenkét esztendeje kezdődött meg a honvédségnél. Az első lépésektől a ma már a szövetségesek által is elismert komoly harci tapasztalatokig hosszú út vezetett, amelynek fontosabb állomásairól Sándor Tamás ezredest, a dandár parancsnokát kérdeztük.

1596039712
Amikor 2004-ben a politikai és a katonai felső vezetés úgy döntött, hogy a Magyar Honvédségben ki kell alakítani a különleges műveleti képességet az MH 34. Bercsényi László Felderítő-zászlóalj bázisán, hogyan vágtak bele az ismeretlenbe?

A döntést komoly kutató- és előkészítő munka előzte meg a vezérkarnál, még külön munkacsoport is alakult a tervezésre. Ennek volt a feladata, hogy végül meghatározza, milyen utat válasszunk. Számos hadsereg különleges erői szervezeti felépítésének, eljárásrendjének elemzése után a vezetés arra a döntésre jutott, hogy számunkra az amerikai minta lenne a legmegfelelőbb, egyebek mellett azért is, mert az Egyesült Államok jelezte: üdvözli az új képesség kialakítását a Magyar Honvédségben, s azt anyagilag, módszertanilag és konkrét kiképzéssel is támogatná. Ígéretüknek megfelelően 2005-ben meg is érkezett hozzánk az első mobil kiképzőcsoport (Mobile Training Team – MTT) és kezdetét vette a felkészítésünk. Pár hónap alatt azonban kiderült számunkra, hogy a csoport által biztosított képzés nem felel meg teljesen a mi elképzelésünknek. Az elég vegyes összetételű MTT ugyanis egy általános, ma úgy mondanám, alapozó tanfolyamot tartott a részünkre, vagyis csupán egyfajta „belépőt" adott. Természetesen ebből is nagyon sokat tanultunk, de ez az időszak valóban csak az alapozást szolgálta.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 13-án, pénteken megjelenő számában.)