Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Debrecen háziezredének története – emléktáblára írva

Szöveg: Tóth Andrea |  2014. március 14. 16:53

Hosszú évek után, a gyóntatószék áthelyezésével láthatóvá vált a 39. császári és királyi gyalogezred emléktáblája a Szent Anna-székesegyházban. Korábban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóaljának katonái folytattak sikeres kutatást a táblával kapcsolatban. A Bocskai-dandár és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a közelmúltban közösen döntöttek úgy, hogy a gyóntatószék elhúzásával a nagyközönség számára is elérhetővé teszik a 39. gyalogezred emléktábláját. 

1595968563

A gyóntatószék áthelyezésével láthatóvá vált a 39. császári és királyi gyalogezred emléktáblája

A két szervezet közös sajtótájékoztatóján Orosz Lőrinc prépost, a Szent Anna-plébánia plébánosa elmondta: a 39. császári és királyi gyalogezred bakái egykor a Szent Anna-templomba jártak misére, és sok szállal kötődtek ehhez a templomhoz. A prépost méltatta a háborúkban elhunyt katonák emlékét, és a 39. császári és királyi gyalogezred veszteségei kapcsán hangsúlyozta: „A múltat eltörölni nem lehet, de gyógyítani igen."

Ezt követően a Bocskai-dandár katonái segítettek a gyóntatószék áthelyezésében, így láthatóvá vált Debrecen háziezredének híres táblája, amelyen 1878-ig találhatóak meg csaták, helyszínek, évszámok és bakák nevei…

1595968563

Polyák András alezredes (középen) felsorolta a 39-esek csatáit

A tájékoztatón Polyák András alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár törzsfőnökhelyettese felsorolta a 39-esek csatáit, ütközeteit. Az alezredes beszámolt arról, hogy az emléktáblát 1880-ban a gyalogezred tisztikara készíttette, és a Szent Anna-templom falában kapott helyet.

A törzsfőnökhelyettes bejelentette: a további tervek között szerepel, hogy a templom külső falában helyezik el a tábla másolatát.

1595968563

Debrecen háziezredének híres tábláján 1878-ig találhatóak meg csaták, helyszínek, évszámok és bakák nevei

Március 14-én, este negyed nyolctól tartja katona-zenekari hangversenyét a Debreceni Helyőrségi Zenekar az első világháború kitörésének századik évfordulója és az emléktábla újbóli láthatóvá tétele alkalmából. Pál István százados, a zenekar karmestere elmondta: Erkel Ferenc Ünnepi zenéje és más komolyzenei művek csendülnek fel a koncerten.

A tájékoztatót követően Polyák András alezredes nyitotta meg a 39. császári és királyi gyalogezred történetét feldolgozó kiállítást a Honvédtemető panteonjában, ahol a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium katonanövendékei, a Lilla Téri Általános Iskola, valamint a Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola tanulói vettek részt. Csákvári Sándor, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör tagja pedig a Honvédtemetőről és a hadisírokról mesélt történeteket a nagyközönségnek.

1595968564
Főpróba a március 14-i katona-zenekari hangversenyre

Fotó: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető

Címkékhadisír