Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – hatvanegyedik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. március 14. 17:49

„Sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben.”  Eleanor Roosevelt gondolataival köszönti a hallgatókat a szerkesztő.

A mai adásban a katonai hivatásról más szempontból, a feleség szemszögéből mondja el véleményét interjúalanyunk, akit a katonaözvegyek országos konferenciáján kértünk arra, hogy mondja el gondolatait. „Ha emberségességet tapasztalnak katonatársaim, már elfogadják a tábori lelkészek munkáját" − e hivatásról, a lelkészi szolgálatról vall majd egyik tábori lelkészünk. Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását hallják majd adásunk befejező részében.